Hazám, te édes magyar ország,
te Bartók Béla, Bakfark Bálint,
te ápolsz és el is takarsz
születésemtől a halálig,

te Ady Endre, Korda Sándor,
te Herczku Ágnes, Kaffka Margit,
rejted s mutatod igazad,
függöny vagy és te vagy a karnis,

te világhírű szürkemarha,
te páratlanul Unicum,
érted rohanok én Tokajba,
de hív már a Hagymatikum,

te gyulai és csabai,
te szép csíki büdösgödör,
hogy elszorul az ember szíve,
míg hátán meg feláll a szőr,

hogy sorolnám még egyre csak,
pedig hát felsorolhatatlan,
magyar kultúra, te vagy nékem
a dalból a szappan s a kappan,

elázok én, míg benned úszom,
életemmel felolvadok,
s akkor is rajtam lesz, örökre,
hogy magyar vagyok, a burok.