Költők az árnyékos oldalról: Mánya Zita
Január első napjaiban hunyt el, 64 éves korában Sepsiszentgyörgyön Mánya Zita fogorvosnő, aki valamikor a múlt század hetvenes éveiben egyetemi hallgatóként tűnt fel az erdélyi sajtóban erőteljesen realista ihletésű, a székely falu családi hagyományaiból táplálkozó költeményeivel. Az Ifjúmunkásban, illetve az Igaz Szóban közölt versei, majd amelyek a Kimaradt szó c. költészeti antológiában láttak napvilágot, tisztán látó, kiforrott költőt ígért – kár, hogy a folytatás elmaradt. Az elmúlt napokban sikerült összegyűjteni néhány, korábban közzétett, jellemző költeményét, s jó szívvel ajánljuk őket a mai olvasók figyelmébe.
Magam-ének
jaj én most mán
micsinájjak
igazságot kinek adjak
szívemnek-e
eszemnek-e
szívemnek-e
eszemnek-e
(rámtörnek a kiéhezett falkák
akarat-börtönből kiszabadult
gondolatok
föltúrják békémet megzavarják
szemem tiszta vizét hívatlanul
csobbannak csendembe
melyik tekervényben van joga
megszületni bitang gondolatnak)
elmenjek maradjak
m indenkit itthagyjak
mindenem elvessem
mindenem keressem
sirassam
ríkassam
házamat
fáimat
elhagyjam
apámat
anyámat
eldobjam
virágom
aranyom
szakítsam
hasítsam
szívemet
testemet
kétfelé
százfelé
szívemet
kétfelé
(kicsi nagyra nőtt fiúm kicsi
fenyőtüske szeretőm
kopjafakezű magas fám
drága társam
fájdalomtól meghántott
magányos lármafa testvérem
hát mekkora a szeretet
jaj hideg kések fejszék kaszák
hát mekkora a fájdalom)
gazdag legény vinne
feleségül venne
házam is lenne
gyermekem benne
de én el nem megyek
inkább ide veszek
idegen főd nem kell nekem
csak az itthonit szeretem
vár a régi szeretőm
jegyességem vele kötöm
Igaz Szó, 1977/8