(Tatrangi Pál András emlékére)

Szülőföldemet háború és béke szántja fel,
Pénzért gazdát és urat cserélget, őrülettel.
Gyalog gyurmáztam a városig, múltam elkopott,
S a jövőm, tanítói oklevélként csoszogott.

Köd mögött szabad volt a fény, kopogott a remény,
S elindult a csángó expressz, íródott a regény.
A pillanat, mit a tükör mutat, nem is valós,
Vértet viselnek a falvak, a füst olyan marós.

De hinni vágyom, hogy álmaimat nem késem le,
S ha feljutok a kisvasútra, az én helyemre
Nem ülnek jövevények, s nem tévesztem el utam,
Csábíthat sok megálló, zongorázhat sok futam.

Utasnak öltözött szabadság száguld, s az eszme
Néha leszáll, görbe gondolat fékez, álom-e,
Hogy a vasutas nem rendőr, s viseli fájdalmam,
Zsugorodik e vidék, egyre nő riadalmam?

Súgva vagy ordítva, fojtogatja a hangomat,
Ijedve kérdem, mikor kezdtem örök harcomat?
Magam sem tudom, suhan a táj, rohan a létem,
Vajon meddig utazom, meddig tart a bérletem?

(Bukarest, 2013. szeptember 3.)

1. Boros Erika:
   2020. január 29. 15:28

   Hát kedves Misi, tartson az a bérlet egy életen át! Van erőd és tehetséged hozzá! B. Erika

2. Nádudvary György:
   2020. január 30. 08:13

   Szívből gratulálok! Hol van ez a kávéház ahol ilyen jókat lehet írni ? Oda én is eljárnék ihletet meríteni, de csak akkor ha a kávé mellé tejet is adnak, mert azt jobban szeretem. Kedves Misi! További eredményes tevékenységet, hasonló tartalmas szerzeményeket kívánok! Kellemes téli napokat, sok hóval! Gyuri