A minap régi jóbarátom állít meg az úton:
– Ugye, mi már nagyon régtől ismerjük egymást. Mindig megbízhattál bennem, őszinte igazmondó barátnőd voltam…
– Nyögd már ki, miről van szó, mert nagyon sietek !
– Szóval ha én nem mondom meg neked, akkor senki: durva, megátalkodott, egoista némber vagy. Mindig csak a saját hasznodat keresed, magasan hordod az orrod, mintha valami gróf gatyájából estél volna ki, holott még öltözködni sem tudsz. Néha úgy nézel ki, mint bolond Inka, a faluvégről, mert hanyag és mocskos fehérnép vagy, saját családodról sem gondoskodsz rendesen. Elég ha az ember rápillant a cafka lányodra…
– Álljon meg a menet! Azt mondod, mindig jó barátnőm voltál. Rendben. Akkor most megyek és megkeresem a legádázabb ellenségeimet. Lehet, valamelyikük észrevette, hogy gyermekien tiszta a szemem, gyakran etetem a kóbor kutyákat és gyönyörűen szavalom a Szeptember végén-t…