Kiss Székely Zoltán: Volt egy esélyem kiskrisztussá válni
Volt egy esélyem kiskrisztussá válni
az ötvenes évek legelején, életem alsó peremén.
Zsidó igazgatója az akkori művészeti középiskolának,
a Bolyaiak egyik gránitba szublimálója,
szoborba álmodta volt édesanyámat –
– a legfiatalabb tanárnőjét – szoptatós anyaként.
(Csak később, a hetvenes évek végén tudtam meg,
akkor már a Szobor a Város jelképévé küzdötte fel magát.)
De aztán felhozták Paál nagyapót. Kis dubával.
Kézdiről Marosra. A szekuritáté börtönébe.
Azt mondták, fasiszta. Nem volt az.
Hat hónapig naponta oda járt édesanyám
a börtönhöz – hátha láthatná.
A nyugdíjas katolikus kántortanítóba
fiatal görög katolikus papok öntötték a hitet:
ne félj, mondták, Isten igazságos.
Akkor még ők sem tudhatták,
hogy negyven év után gondolja csak meg,
hogy igazságot szolgáltasson.
Felhozták nagyapót Kézdiről, mert azt mondták,
szvasztikát rajzolt a táblára ’45 után –
– néhány hónapig reaktíválták –
a kántai elemiben, réges-régi iskolájában tanított.
Számolástanításban, mértanban is jó volt.
Soha meg nem jelent könyvet írt az egyszeregy tanításáról.
A Brassai Lapokban publikált.
Kis könyve a helyesírásról
talán híresebbé tette, mint
egykori Borsszem Jankó famulust.
Zsidó ügyvéd védte a tárgyaláson.
(A zsidó ügyvédnek a családját ’45 előtt internálták.)
A zsidóügyvéd bebizonyította, hogy a fényképen –
– amivel azt akarták igazolni, hogy
ilyesmiket rajzolt volna a gyerekeknek
nagyapám a táblára számtan órán -,
jól látható a spongya nyoma.
Nagyapámmal csak annyi
baja volt az új hatalomnak,
hogy népszerű volt Kézdin.
A népek szerették, szava volt.
Meg az volt a baj vele – régelveszett fénykép volt tanú reá –
– most láttam párját a Tortoma kiadásában megjelent könyvben -,
hogy amikor bejöttek Kézdire a magyarok
az ünneplésen felvonuló helyiek élén haladt ő is.
Bosszú volt a spongyát fogó kéz,
ami az osztott négyzetből –
egy számtan óra után –
letörölte a vonalakat.
Ráadásul a fénykép tanúsága szerint
rosszul is törölték le a szárakat,
ellenkező irányba forgott a „Paál tanító úr szvasztikája”.
De ezt sem nagyapó, sem más nem vette észre.
Ezt a zsidó ügyvéd tudta csupán.
Ő megmentette a család becsültét.
Nagyapót hát hazaküldték Marosról Kézdire.
Nemsokkal azután a zsidó ügyvéd Izraelbe repatriált,
s nekünk hagyta a tizennyolc kötetes Brehm-et,
ebből tanultam az állatokat. S lettem biológus.
De a művészeti középiskola zsidó igazgatója
sohase álmodott többet kiskrisztust anyaölbe.
2020. 01. 23.
Pusztai Péter rajza