Babits: nincs okunk kisebbségi érzésre (világirodalom). – A kisebbségi érzés nem azért van, mert az ember kicsi, hanem mert azt érzi, hogy kisebb, mint szeretné. Ilyenkor vagy nőni kell, vagy mást és másképp szeretni.
Nem aggasztó-e, hogy az irodalom egyre kisebb jelentőségű? Nem egyre, de valóban kis. De mi az, hogy kis és nagy? Merjünk nagyok lenni, szokták most mondani. Amire azonnal kieszelték az ellenajánlatot, hogy merjünk kicsik lenni. Az eszükbe se jut, hogy merjünk akkorák lenni, amekkorák vagyunk.
De nem a kis-nagy írja le az irányt, ami felé az irodalomnak törekednie kéne. Hanem a – egy gyanús, gyanúba került szót használok – függetlenség. Azt már nehéz volna megmondani, mitől független, mert az például nem kell, hogy a politikától független legyen, a politika is lehet tárgya, egyáltalán: nem tudunk megnevezni semmit, ami elvileg ne lehetne az irodalom tárgya, téeszcsé, angyalok bokája, szabad a pálya. Az kéne (ha van kéne), az a jó, Vasadi Pétertől van a kép, ha az irodalom csónakja (lélekvesztője, naszádja) nem partközelben lavíroz. Mert akkor a partról mindenfélét be lehet kajabálni, meg a víz is tocsogós. A nyílt tenger e szimbolikus ladik igazi helye. Persze az se egyszerű, mert ott meg az ember eléggé egyedül van. Meg nagyok a hullámok. Meg cápa is jöhet. De csönd is van. Meg még talán sellők is. /A szavak csodálatos életéből – DIA/

1. Nászta Katalin:
   2020. január 29. 17:55

   Jók ezek a rövid kiemelések.