Ádám Rebeka, Katalin nagyobbik lánya 2012-ben érettségizett a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum ének szakán, majd a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végzett zenepedagógiai szakot. Jelenleg édesanyja mellett dolgozik a csíkszeredai Tanulók Házában, néptánc szakirányítóként.Gyakorlatilag ugyanazt a sokoldalúságot vállalta fel a népművelésben, melyet korábban édesanyja mellett tanult és gyakorolt, meghatványozva ezáltal a városban és környékén immár közösen végzett hagyományápoló tevékenységük hatósugarát, eredményességét.
Nem véletlen, hogy pár évvel ezelőtt készült érettségi szakdolgozata is jóval többről árulkodik már, mint a választott szakmájában való példás jártasságról. Ádám Rebeka nem csak egyszerűen zenélni és énekelni tanult hajdani iskolájában, de közben hatékonyan, szenvedéllyel és elkötelezettséggel tanulmányozta a mindennapi családi érdeklődéshez és ismeretségi körhöz közel álló moldvai csángó világot.
Csíkszereda az a hely, ahonnan földrajzilag is könnyen elérhető mind a gyimesi csángóság, mind a moldvai csángó falvak egész füzére. A városban ugyanakkor számosan tanulnak csángó diákok, a székely és csángó fiatalság közötti élő kapcsolatok kölcsönösek és mindennaposak. Ebben a valóságban is újat és pluszt jelent az olyan írásmű, mint az Ádám Rebeka dolgozata, amely magába foglalja egyrészt mindazt, amit a legfrissebb szakirodalom tud és feltárt a csángó hitről és a hozzá kötődő sajátos dallamvilágról, másrészt a tárgyban jártas szülők kutatásait, illetve saját személyes tapasztalatait is segítségül hívja, hogy ne csupán korrekt, de egyben eredeti képet is adjon egy még távolról sem kellően feltárt valóságról.
A szakdolgozat eszmerendszerét szerencsésen egészíti ki az a sajátos, autentikus képvilág, amit Ádám Rebeka apja, a Magyar Művészetért Díjas Ádám Gyula fotóművész az évtizedek során a csángóság hitéletéről és szokásairól, életkörülményeiről, emberi habitusáról rögzítve megalkotott. A dolgozat egyben híradás is arról, hogy a csángókutatásban, s egyben a népnevelő művelésben van és lesz is folytatás, utánpótlás. (CsG)

Ádám Rebeka. Fotó: Ádám Gyula

Ádám Rebeka dolgozatában olvashattuk:

Csángó élményeimből…

Egészen kicsi koromban érdekes, addig számomra ismeretlen szavakat hallottam, ha pünkösdi búcsúra jöttek moldvai csángó ismerőseink.
Engem cinkacskának szólítottak. Tőlük tudom, hogy a katrincás gém az a gólya, hogy a sültü a furulya, a pisleny a kicsi csirke, gyüvüzü a rózsaszín… és még sorolhatnám.
Amikor beléptek hozzánk, nem mindennapi, színes viseletükben,- ami ugyan nekünk is volt itthon, de – rajtuk élővé vált. Legtöbbjüket már ismertem édesapám fotóiról. Tiszteltem és csodáltam őket. Mintha valami mesehősöket, valami teljesen más világból érkező embereket fogadtunk volna, és ettől én mindig büszke voltam…
Ilyenkor nagy fazék töltöttkáposztát főzött édesanyám, mert nem lehetett tudni előre, hogy Lészpedről, Kalagorból vagy Rekecsinből hány ismerős érkezik. Jókat beszélgettek szüleimmel, felemlegették a régi emlékeket, a húgommal, mi az oszlop mögül figyeltük a hangoskodó, vidám vendégeket. Ma már egyre kevesebben jönnek közülük… Vannak, akik nagyon idősek vagy elhunytak azóta, ismét mások betegség vagy anyagi gondok miatt nem jönnek már.

Gyakran járt hozzánk a klézsei származású Gál Móni (Piskót) barátnőnk, akitől nagyon sok moldvai éneket tanultam. Sok régi felvételt hallgattam, szerintem a legkimagaslóbb adatközlő volt Luca néni (Lőrinczné Hodorog Luca – Klézse). Petrás Máriát tartom egyik leghitelesebb mai moldvai énekesnek, nagy megtiszteltetés volt az ő kiállításán énekelni.
Nagyon örültem, amikor legelőször elvittek a szüleim Rekecsinbe. A Fehér Márton bácsi fiának, Józsinak a lakodalmán meg voltam lepődve… Nem hitték el, hogy én, kilenc éves „cinka” létemre miért nem iszom bort. A többi gyermek már jól meg volt „kedvesedve” (ittasodva). Sok játszótársat szereztem magamnak, akikkel jókat „sirültünk” a körtáncok kellős közepén. Ezek után kiszaladtunk a „tízhez” (tűzhöz), amit én víznek értettem, sokat kacagtunk ezen. Megmutatták a „fileseket” (nyulakat). Ettünk „geluskát”…
Egy következő alkalommal bálban is voltam ugyanitt, amit Szarka Meric barátnőnk szervezett, sok ünneplő viseletbe öltözött bába és gyermekecske táncolt együtt. Majd több ízben is eljutottam Pusztinára. Itt sok szép éneket gyűjtöttünk: Tinka nénitől, László Erzsi nénitől, Nyisztor Ilonától és asszonytársaitól. Erzsi néni énekelte el nekünk a Kyrie-t, Pater noster-t és még sok szép szentes és gregorián dallamot.

Minden alkalommal felkerestük Kati nénit, a görnyedt hátú nagyon szegény özvegyasszonyt, aki fűtetlen „morzsa házában” ilyenkor éppen fonogatott vagy imádkozott. Olyan volt az egész történet, mint egy mesebeli kép .
Egyik húshagyókedden Nyisztor Tinka és szomszédai „tőtött tyúkra” hívtak meg. A böjtöt mindig szigorúan betartották, ha régen egy „tőtött tyúkot” nem evett meg a nagy létszámú család, akkor kantáros fazékban a füstre tették és húsvétkor vették elő. Nagyon sok, szép régi éneket énekeltek, énekeltünk, borozgattak, viccelődtek.
Tavaly tavasszal nagy örömmel mentünk édesanyámmal nagypataki, somoskai gyűjtésre. Itt rengeteg kinccsel találkoztunk. Megismerkerkedtünk az imában beszélő Anna nénivel, aki minden szavát Istennek, Istennel fogalmazza.
Amint már a fentiekben is említettem, egyik legnagyobb élményem az volt, amikor a – félelem miatt már – ritkán éneklő Luci első énekeként elkezdte ugyanazt a nagyböjti éneket, amit a somlyói kántor felkérésére nagypénteken elénekelhettem a kegytemplomban. (a Jajj nagy kedven tartott… kezdetűt).
Nagyon nagy élmény volt élőben hallani sz-szeszen beszélő csángó néniket. Jánó Bori nénitől, Bíró Boritól és Szitás Anna nénitől megtanultuk a Fúj szél e mezőn… kezdetű gyermekdalt. Fonetikusan, kézzel írt füzetkéikből sok kincset énekeltek. Somlyói búcsús énekeket is. Somoskán Pálinkás Erzsi néni sok ünnepi éneket, balladát és gyermekdalt tudott. A somoskai magyar iskolába járó gyermekekkel Benke Paliék udvarán körjátékokat játszodtunk.
Csodálom a moldvai csángók hitét. Első látásra kitűnik, hogy nagy a szegénység, de lelkiekben annál jóval gazdagabbak, annál erősebb az Istenbe vetett hitük.
Sokat köszönhetek a moldvai csángóknak. Érdekes módon, énekeik kicsi koromtól nagyon közel állnak hozzám. Minden adatközlőnek végtelenül hálás vagyok.
Örültem minden lehetőségnek, amikor énekeiket énekelhettem (Csángó Napok alkalmával, Györfi Erzsike néni koncertjein, Karácsonykor, a Régizene Fesztiválon, vagy bármilyen más alkalommal…). Úgy éreztem ilyenkor, hogy egy szál összeköt az imádságos nénikék világával és az Égiekkel.

A szöveg között: Nyomtatott lapok Ádám Rebeka érettségi diplomadolgozatából