(Levél Gyergyótölgyesről 2)

Édes Öcsikém!

Mindenki ment valamerre. Nem írok keltezéseket, hogy a hátralévő tölgyesi napokban minél többet írhassak. (Csak fájdalmasan zavar az őrültek ordibálása. Vajon miért nincsenek még jobban elkülönítve? Szerintem a többi betegre is negatív hatással vannak.)

„Aktába írják,
miről álmodoztam.
s azt is, ki érti meg.”
(József Attila )

Igen, kálvária, szándékosan kicsi k-val, de a veszteség, amelyet a halálod miatt átéltünk, az igazi Kálváriával felért családunk számára… Tehát 1980-ban kezdődött, a híres lelei „zsibaival”, legényessel. Még a székelyudvarhelyi Táncháztalálkozóra is eljutottak a kiváltságosak, tehetségesebb táncosok, elsősorban apukának köszönhetően. (De elment a kedvünk a tánctól aztán… Legelőször kórház a vége, gyomorfekély a sok idegeskedéstől.)
Apuka hét évig volt a Művelődési Otthon igazgatója, tény, hogy ő lelkiismeretesen dolgozott, (meszeltetett, a lépcsőnél a vaskorlátot én festettem le) ez ingyenes és megtisztelő funkció volt (szándékosan írtam románul !). Hadd dolgozzon, mert akkor több hibát lehet találni a munkájában…Nem akarom túlrészletezni, csak megadom az ezzel kapcsolatos cikkeket, majd össze kell szednem, több is volt, a Szatmári Hírlapban Veres István főszerkesztő tollából, aztán Erdődi István: A táncosokkal kezdődött” című írása (Ifjúmunkás,1981. Jan. 9), a Művelődésben több rövidebb hír (1980- 82-es évek) a fellendült lelei kulturális életről. A valóban értékes férfitáncot, a zsibait ismerte, tudta, csak „ráérzett erre a lehetőségre és kamatoztatta.” ( Szatmári Hírlap.) Ennyi maradt meg a fejemben az István cikkéből, aki nekem nagyon szimpatikus volt, hiszen a földim, ő is székely. De regény lenne, ha részletezném, csupán annyi: ha bárki hivatalos személy a faluba jön, a papnál vagy igazgatónál köt ki. Volt a bukaresti magyar adásban egy tévéfelhívás, hogy mentsük meg a kulturális értékeket, tánc, stb. (Bodor Pál). Legelőször apuka Bodor Pálnak írt, később a Művelődésnek is. Csupán az ő érdeme, hogy valóban nem halt ki a zsibai. Szóval azért a munka neheze a pedagógusé, a műkedvelők elsősorban szórakozási lehetőséget látnak a dologban.
Felfigyeltek ránk, és Székelyudvarhelyről megkeresett Szép Gyula, és meghívott a Székelyudvarhelyi Táncház találkozóra. Persze, ennek is köszönhetően, sok embert megismertem a szerény lelei házamban, felsorolni is sok, csak kapásból, a zilahi múzeumtól, a szatmári újságtól, Fejér László, Almási István népzenekutató, még Bukarestből és Budapestről is, a Kun Béla centenárium kapcsán később, még a magyar konzul is járt Lelében, és csak apukának szoktam mondani : ”Csak híresen hírhedt ne légy” – utalva Kun Bélára… S szöktem ilyenkor eleget mint szakács, vendégfogadó, kiesve a tanári szerepkörből, csak beszédfoszlányokat csíphettem el…
Így történt, amikor Szép Gyula nálunk volt két napig, nálunk tartottuk a főpróbákat a táncosokkal. Mint a nótában, valóban felcsavartam a szőnyeget, hogy ne botladozzanak benne. Jól szerepeltünk a Táncháztalálkozón, a tévé is közvetítette. – Sebő Ferenc fel is vette a lelei zsibait is az egyik iskola udvarán, a felvételt még aznap éjjel átcsempészték a határon.
Sokan örültek, hogy ennek köszönhetően utazhattak a székely fővárosba, lelkesek voltak. Túlságosan is, mert sajnos a lelei szilvapálinka hamar oldja a gátlásokat, én nem győztem csillapítani őket, mert a vonaton magyar népdalokat énekeltek, már ott is ferde szemmel néztek egyes utasok, nekem csak rossz előérzetem volt, ami aztán sajnos be is igazolódott, mert mire hazaértünk, rá két napra hívatták apukát Szatmárra (a szeku ), hogy miket járt a szája Székelyudvarhelyen, mert valóban felszólalt ott a tudományos ülésen, és arra kérdezett rá, miért nincs a megyének magyar koreográfusa is, mert ő történelem tanár, stb.., és miért énekelték a magyar himnuszt a leleiek, de ezt ő cáfolta, mert igazából csak népdalokat énekeltek, de a széles jókedvük tagadhatatlan, már a vonaton gyomoridegem volt. Utólag tudtuk meg, hogy visszafelé az utunkat nem fizetik, Simonffy Katalin adott kölcsön pénzt apukának, amit aztán később postázott , több hónap múlva, de aztán a pénzt hivatalosan megtérítették. Neki elég komoly levelezést tartalmazó irattartója van, ez is megvan. Aztán az első fenyítést nem vettük komolyan. Én is írtam a Hétnek egy cikket: „A hagyományápolást már gyermekkorban el kell kezdeni” címmel, meg is jelent, ennek az árából akkor tudtam venni egy cipőt, nagyon örültem neki.
De az akkori helyi vezetőség szerint apuka volt a „fekete bárány” és az ökör is, aki húz…, mert nem hagyták ki a funkciókból, hadd dolgozzon becsületesen, mert akkor több lesz a hiba…
Ezekben az években dúlt a kulturális fellendülés, a Megéneklünk , Románia! Csakis ezzel voltak tele a lapok, még a Cimbora eleje is. Érdekelte is a szegény 5.-8. osztályos tanulókat, hogy a hőn szeretett N. Ceausescu mit csinál, az örök turista, azon kívül, hogy ő volt a legokosabb Romániában, no és a felesége persze… De nem szabadott ám mindent színpadra vinni, a kötelező jó számok: a párt dicsőítése volt. Ceausescuról nekem mindig Néró jutott eszembe… Ó, mily kicsinyek vagyunk mi, egyszerű hétköznapi emberek a nagy politikusokhoz képest, akik kártyákat kevernek, határvonalakat huzigálnak…
De szerintük, az a jó, ha nem értjük, mit és miért, tesznek. A paraszt dolgozzon a mezőn, szedje a trágyát, fejje a tehenet, de vajat a 89-es fordulat előtt alig ehettél, csak mindent ”rációra”. Még csoda, az áldott jó levegőt nem tudták elvenni, egyebet mindent elvettek a paraszttól.
Be a közösbe! De én ezeket nem részletezem, hála Istennek, van Erdélynek világviszonylatban is elismert írója, Sütő András, aki leírta tehetséggel, és még akkor, amikor mindenki sunyin hallgatott, lapult, s ha írt is, a fióknak, mert nem merte vállalni a következményeket. (Öcsikém, édesapámat is kétszer vitte el a fekete Duba, mert a vallás védelmében papolt egy szülői értekezleten, azért nem is mert megkonfirmáltatni a többiekkel együtt. Jól ráijeszthettek, mert elég becsületes, bátor ember volt különben. Ennek a leírásával is adós vagyok még. De ezeket is le fogom írni, ennyivel tartozom neki, de túl szigorúan nevelt, és az életet csak kemény fizikai munkával tudta elképzelni.
Mára ennyi elég is a táncból…