Az igazság az, hogy nem gyakran járunk arrafelé. Ha pedig olykor átszeljük, igyekszünk minél hamarabb túljutni rajta. A Mezőség inkább gondolatainkban él, semmint a maga valóságában. Az irodalomban: Sütő András, Wass Albert, Makkai Sándor vagy éppen Molter Károly. Netán a zenében, hiszen az egykori táncházasok, amikor a felfedezés örömével megtalálták néhány mezőségi magyar falu muzsikáját, azokat megjelentették lemezeken és továbbadtak az utódoknak.

Vagy olyan néprajzi tanulmányokban, amelyek az egyre inkább összeszűkülő szórvánnyal foglalkoznak abban a földrajzi gyűrűben¸ amelynek a szélén, három megyében is, sorakoznak ugyan a nagyobb városok, de a közepében csak a falvak maradtak.
És emlékeinkben ott bukkan fel a megismételhetetlen táj, a kopár domboldalakkal, a szétszórt, csenevész fákkal, a megcsúszó földrétegekkel, a kisebb-nagyobb tavakkal és mocsarakkal, az olykor összebújó, máskor meg a szétszórt házakkal, amelyek óhatatlanul azt az érzést keltik bennünk, hogy az Idő vagy ráérősen elsétált a dombok között, vagy egész egyszerűen elrohant fölöttük.
Jómagam legalább húsz éve nem jártam a Mezőségen és jónéhány nappal ezelőtt az egyik lehetséges irányban, Szászrégentől Kolozsvárig azért is autóztam át a térségén, hadd lássam legalább így azokat a változásokat, melyeket az első pillantásra fel lehet fedezni. Persze, a valóságnak csupán egyetlen kis szeletét, amelyet az ott lakók nyilvánvalóan másként, a maga teljességében élnek meg, és nem pedig átutazókéntz. A jellegzetes, az egyik dombra fel, a másik dombról le kanyarok természetesen mit sem változtak, sőt helyenként az út állapotán is érződik, hogy továbbra is folt hátán folt, de ez már a kisebbik hányadot jelenti. Megyéktől függően legalább tíz kilométernyi friss aszfaltréteg is fut a falvak között, mint ahogyan az is jól észrevehető, hogy imitt-amott a nagyobb falvak arculata is kezd megváltozni. Új házak Szászrégenhez viszonylag közel, de különösképpen Apahidához közeledve kezdenek megjelenni. Ez utóbbi térségben nagyon is jól érződik Kolozsvár növekvő gazdasági ereje, itt már lakónegyedekbe szerveződnek az új épületek, meglehetősen élénk az autós forgalom és kialakulóban mindaz a kereskedelmi infrastruktúra – üzletek, vendéglők, különböző szolgáltatások – , amelyek a városokra jellemzők. A még januárban is legelésző, valószínű a pénzügyi támogatásoknak köszönhetően az elődjeiknél jóval nagyobb létszámú juhnyájak és az út szélén imitt még mindig szabadjára engedett fekete sertések azonban óhatatlanul a közelmúlt emlékeit idézik fel, viszont az új idők új jeleire utalnak azok a napelem-parkok, melyek egyik-másik domboldalon, leginkább kelet és dél felé nézve, nagyobb felületeket is elfoglalnak. Mint ahogyan azok a mezőgazdasági gépek is, amelyek néhány gazdaságban, de leginkább a faluszéleken tömörülnek és közöttük szép számmal akadnak újak is. A gázvezetékek, a nyomáscsökkentő állomások utalnak arra, hogy a felszín alatt továbbra is a földgáz a régió nagy kincse, de nem kétséges, hogy egykor a Nyugat-Európában szinte elképzelhetetlen mértékű nagy és üres területeknek is egyszer feljön majd a napjuk. Csak ki kell várni. Minden bizonnyal – néhány nemzedéknyit.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, 2020. január 24., Vélemény-rovat