PÁRIZSI KALANDOK

Keleti László az idén nyáron Párizsban járt. A tudni vágyása sehogy sem állt arányban a francia nyelvtudományával, ami mindjárt az első napon bonyodalmakba keverte.
Bement egy borbélyhoz, hogy leszedesse a szakállát.
A segéd udvariasan kérdezett tőle valamit.
— Oui! — mondta Keleti, és ezzel francia nyelvtudásának egy teljes ötödrészét kiadta.
Alighogy kimondta a varázsszót, két segéd ugrott neki, meleg lepedőt borítottak a fejére, bekapcsoltak egy gépet, és húsz percig gyúrták, gyömöszölték, párolták a kétségbeesett színészt. Amikor végre föltámolyog a lepedő alól, Keleti szerencséjére beállít a borbélyhoz Stella Adorján, aki ugyancsak Párizsban tölti a vakációját.
— Trente francs! — mondja a borbély Keletinek.
— Mit mond? — kérdi kétségbeesetten a színész.
— Harminc frankot kér — tolmácsolja Stella —, és azt mondja, hogy még kétszer el kell jönnöd.
Amitől Keleti ugy megijedt, hogy még a kerület környékére sem mert többé menni.

*
Akármilyen keveset tud Keleti franciául, mégis ő volt Somlay Arthur párizsi tolmácsa. Egyszer mennek az utcán, amikor egy rabszállító autó jön velük szembe. A párizsi rabszállító autók nem olyan barátságtalanok, mint a mieink, az utasok ki is könyökölhetnek rajta.
— Mi ez? — kérdi Somlay.
— Ez autocar külföldi raboknak, akik eljöttek megnézni Párizst — felelte Keleti.

Színházi Élet, 1930/35