Tetemre hívás

Már a férfiak is vérzenek?! – kiáltott rémülten Kund Abigél. A dolog úgy kezdődött, hogy „két nappal korábban”, mint a filmekben írják, Bárczi Benőt holtan találták a sötét erdőben, mert az igaz utat nem lelé. De azért nem lelé, mert megölték, illetve a látszat azt mutatta. El sem tudta képzelni, hogy meghal, olyan szépen alliterált a neve, és íme!
Az öreg Bárczi, akinek a keresztneve homályban marad, mint az oroszlán, ha vadászik, az egész falut oda hívatta, volt ugyanis egy olyan hiedelem, hogy az áldozat vérezni kezd a gyilkosa előtt, a derék atya emlékezett rá az Erdélyi Múzeum Füzetek 3894. kiadványából. És valóban! Benő vérzésnek indult, Abigél pedig rohamra. Illetőleg idegrohama lett a szegénynek, annyira furdalta a lelkiismeret, hogy nem ő ölte meg a jegyesét, akit elhagyott. Jegyes után halni egy kedves népszokás volt a múlt század közepéig, bár időnként ma is felbukkan itt-ott.
Nem ő ölte meg, a kést viszont ő adta Benője fenyegető kezébe, és ez bőven elég lett volna a vádemeléshez, ha Abigélen nem látszanak az elmebaj kétségbevonhatatlan jelei, például a nevetés. Így azonban nem emeltek vádat, csak karját mindenki az ég felé, hogy a szerelembe bele lehet halni. Ez annyira meglepte a derék gyászolókat, hogy hazamentek, és nemcsak a legények.

Következik: Kőmíves Kelemenné