Demény Péter / Ivan Karamazov/: Kábé 2

Kőmíves Kelemenné

Kelemen elment pénzt keresni, mert anélkül nem tudták volna kifizetni a részletet, amit felvettek a Raiffeisentől. Tizenegy másik férfival robogott el, a felesége úgy siratta, mint a záporeső, miközben a hűvös terepjáró csak távolodott. Valami kormánypárti polgármesternek mentek meszelni meg vakolni, az kígyót-békát ígért nekik.
Hát dolgoztak is a mesterek, kezükben a vakolókanál, a fülükben a bódiguszti, a képzeletükben meg Sharon Stone még bézikinsztinkt korából. De csak titokban! Mert a szívükben viszont a feleségük.
Igen ám, de akárhogy dolgoztak, estére leomlott, és reggelre is. Mert folyton dolgoztak, de folyton leomlott. Ez már egy kőművesnek is sok lett volna, hát még tizenkettőnek!
Kelemen felesége nem Tóbiás volt, mint egy későbbi mesében, mégis nagyon szerette élete ritka párját. Megbeszélte hát a többiekkel, hogy akinek a felesége először érkezik, azt befalazzák, és akkor megállnak a villa falai. Ezt Soma Mamagéza mondta az egyik nyolcórás transzában. Az ő neje délután a Falklandba szokott menni, és Kelemen meg volt győződve, hogy most is ott van.
Csakhogy látja ám az m5-ön, hogy elindult feléje! Imádkozott hát az elementumokhoz, hogy álljanak elébe, víz áradjon, szökőár támadjon, hegyek induljanak meg! Akkor azonban még nem tört ki Greta Thunberg, és a természet nem segített a szegény kőművesen, aki végül már a Falkland Deutschlandját szidta szerencsétlenül.
De hiába minden, Kelemenné megérkezett. Szegény Kelemen saját szerető kezével falazta be, mert gondolnia kellett a gyerekekre és tizenegy társára. A villa reggelre úgy állt, hogy még a választásokig is kitartott, Kelemen viszont átképezte magát vezető kontrollernek, és rettenetes átkot szórt minden képviselőre. Ám azok átokproofok voltak.


Következik: Lúdas Matyi; János Vitéz

2020. február 4.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights