Ferencz Imre (1948) legújabb, Haladék című könyvének (Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2019) borítóján a gyimesi Antal Imre (1944-2017) festményének egy közelképbe hozott részlete látható: egyetlen síkba ültetett, erőteljes, összegző, lényegre törő színek és formák, különösebb átmenetek nélkül, olyan elvonatkoztató és expresszionista festészeti módban, amelynek láttán képei mellett senki nem tudott elmenni közömbösen.

Ugyanez a helyzet az immár hetvenen túli Ferencz Imre verseivel is. Ha valaki csak úgy találomra kinyitja a könyvét és belepillant a közel száz közül bármelyik versébe, kedvet kap arra, hogy valamennyit végigolvassa, és nem csupán egyszer, hanem többször is, mindig újabb és újabb arcával találkozva annak az összetett valóságnak, amelyekből ezek a versek születtek.

Kétségtelen, a főszereplő magának a költőnek az élete, annak megannyi rezdülése, ahogyan találkozik a korral és idővel. Azonban ahogyan egyetlen kristálynak a szerkezete önmagában is utal az egészre, arra a teljes anyagra, amelyből vétetett, ugyanígy a Ferencz Imre-versek elgondolkoztató, olykor meghökkentő, szójátékokkal és nyelvi leleményekkel teli, csak általa felfedezett és roppant találó párhuzamokkal építkező sorai voltaképpen visszaverődései mindazoknak az éveknek, amelyeken a nemzedéke átment az 1989-es romániai fordulat előtt és után, bármiféle olyan – helyi, székelyföldi, erdélyi, romániai, európai – szinten, amelyek valamiképpen érintették az egyén életét. Éppen ezért, noha a kötet egyik erőteljes vonulata az énközpontúság, az olvasó összességében mégis a végső kicsengéssel, a szétsugárzó társadalomközpontúsággal marad: igen, a második világháború után születetteknek ez volt az ámításokon, az ábrándokon, az osztályharcokon, a fullasztó bezártságon, a kétségbeesett kitörési vágyon, majd a populizmuson, a demagógián, a pénz egyeduralmán, az értelem megaláztatásán, az önjelölt kiskirályok uralkodásán átvezető élete.
Ferencz Imre ebben a kötetben öt ciklusba szervezi a klasszikus formájú, vagy a szavak és gondolatok öntörvényű áramlását követő verseit. Az Évgyűrűkben leginkább az idő egyik emberi választóvonalával, az őt is megérintő hetvenedik esztendővel foglalkozik. Az Emlékek kútjábót nem csupán az egykori Hargita, valamint más lapok újságíróinak az arcképét villantja fel semmiképpen nem nosztalgikus, hanem az előtér mögött a hátteret is felfedő nézőpontból, hanem egykori osztálytársainak vagy más ismerőseinek az életútját is felidézi. A mindegyre előretörő groteszk és abszurd helyzetek attól válnak még élesebbé, hogy az idő sodrásában, a sűrű költői párlatban mindegyre önmagukkal ütköznek, és váratlan következtetésekkel járnak. A Zaklató című ciklus néhány verse mindazoknak a tetemrehívása, akik nem csupán a köpönyeget forgatják, hanem mindig a szélirányba fordítják a fejüket, de találni ezekben a sorokban szép számmal olyan ellentéteket is, amelyek letűnt és mai évtizedek, illetve egykor igaznak mondott és a mai valóság között feszülnek. A Főhajtás megint csak amolyan sajátos, kesernyés, olykor meg kimondottan fanyar visszaemlékezés költőkkel és írókkal, általában alkotókkal kapcsolatos egykori értékítéletekre, amelyeket éppen az azóta eltett idő cáfol meg és tesz kérdésessé. Vagy, még inkább, figyelmeztet: soha ne nyilatkoztassunk ki úgymond öröknek és egyetemesnek ható igazságokat, mert könnyen póruljárunk. A kötet utolsó része Iván Seholov füzetének lapjait forgatja meg előttünk. A név a költő alteregója és nyilvánvalóan jelkép: a forrás lehet ugyan az egykori csíkszeredai oroszpiac névtelen eladója, de mindaz, amit feljegyez, már nem csupán önmaga világa.
Ferencz Imre válogatott versei 2018-ban a Hargita Kiadóhivatal Székely könyvtár sorozatában jelentek meg, a költő úgymond életében klasszikussá vált. „Válogatott verseim megjelenése után a legszívesebben már csak válogatott verseket írnék és válogatott életet élnék. Hanem ezután is csak hétköznapi verseket tudok írni, és csak hétköznapi életet tudok élni” – írja ennek a legújabb könyvének a fülszövegében. Soha ne tegyen másként, és mivel a haladék hetven után sem határidőhöz kötött, hadd legyen minél hosszabb. Ezután leírandó szavai, versei se legyenek őszikék, hanem maradjanak örökzöldek.

Forrás: Hargita Népe, 2020. január 31. A nemrég megjelent kötetet 2020. január 30-án mutatták be a Kultúrcsütörtök című szépvízi irodalmi esten.