A Mire jó?-kérdésre az irodalom is szereti azt válaszolni, amit a matematika, hogy semmire. Se oka, se célja. Rendben. De akkor mintegy mellesleg kiderül, hogy elvont algebrai megfontolások közvetlenül használhatók a hírszerzésnél, a titkosírások megfejtésében.
Az irodalom a közösségi emlékezet egyik fontos tere, ezen emlékezet őrzője és teremtője – több más mellett, hiszen a jó törvények is ilyenek, a politika egésze, vagyis a közbeszéd, a közgondolkodás, a közmegegyezések. De van, hogy mindez nincs, és irodalom meg van. Mert mintha irodalom mindig volna. (Hát ezt még át kéne gondolni…)
Nemcsak őrzi a múltat (jövendőt), hanem teremti is, gondoljunk az idézett Illyés-versre – szókat, miktől egyszer… –, vagy ha a 19. századot képzeljük magunk elé, ki tudja, hogy nem valami Jókai-kavarcs-e, ami bennünk van. Jókai kitalálta Magyarországot. Krúdy már csak egy álom-Magyarországot találhatott ki. Ottlik Géza meg a másik Magyarországot. – Megszűnt ez a másik. Már csak egy másik van, azaz másikok. Igen, úgy ahogy a zseniális bohóc az arcunkba kurjantotta: Van másik! A haza közös vállalkozás („a nemzet közös ihlet”) – de a hazáról való képünknek nem kell ugyanannak lennie. Legyenek képeink – miktől egyszer futóhomokok, népek, házak Magyarországgá összeállnak.
Olyat vehetünk észre magunkban és a világban a művészetek által, amiről amúgy nem volna tudomásunk. Mit tudnánk a könnyűség nehezéről vagy iszonyatáról vagy vidám súlyosságáról Mozart nélkül? Vagy: van egy szenvedés a világban, amelyet csak Kertész által láthatunk. De nem is kell „nagynak” lenni, minden írónak van ilyen „hozadéka”. / A szavak csodálatos életéből – Kihagyott mondatok jegyzéke. DIA/

1. Nászta Katalin:
   2020. február 5. 16:54

   Zseniális. Mégiscsak.

2. candipharm:
   2022. december 13. 11:21

   candipharm com