Toldi

Toldi ledőlt a hűvösbe, mert tisztára szakadt már róla a víz ebben a nagy klímaváltozásban. Egyszer látja ám, hogy nagy sereg városi nyikhaj érkezik, s az egyik megszólítja harsányan, hogy melyik út vezet a budára. Na, felkapta Toldi azt a petrencés úristenit, és megmutatta neki, hogy a főnöküknek máig sem sikerült összecsuknia a száját.
Délután meg hazajött a bátyja. Még csak ez hiányzott, ez a másik istenverése! Miklós (mert ő volt Toldi, a bátyja csak egy olyan György) kivonult az udvarra. De a mocsok testvére nem fért el tőle, kötekedni küldte a csicskásait. Miklós nem akarta bántani őket, úgyhogy egy malomkereket hozzájuk vágott, az meg nagy meglepődésére agyonvágta az egyiket. Elfutott üstöllést, mert ez már azért sok volt.
Ahogy bolyongott az erdőben, szétvert egy farkascsaládot is, már nem bírta a pofájukat, és később egy bikát is megregcúmozott, mert nagyon macsó volt a hülye állat.
Na, felért a fővárosba, hát egy cseh nem ott ugrándozik a Duna egyik szigetén?! Ennek a Miklósnak olyan szeme volt, mint a másiknak A bárányok hallgatásában, mindent látott. A jobberek a Duna egyik partján vonultak fel, hogy lépjen már fel valaki ez ellen a Svoboda ellen, hiszen áttörte a sorskerítést!, a balosok a másik partján, hogy védelmezzék meg a jogait, az egyik egyesület díjat alapított, és az osztálytársainak adományozta az elfogulatlanság jegyében, a másik szájbajnokságot rendezett Európa ellen. Na, kiment Miklós a szigetre csak úgy a vízen járva, megfogta a csehet, szétlapította, mint macska a patkányt, aztán visszament a királyhoz, aki addigra már mindent tudott Györgyről, mert feltörte a gmailjét. Éppen akkor ért oda az anyja is, aki távfutó versenyen vett részt, a telefonja jelezte, hogy 600 ezer lépést tett meg. A király, az anyja, Miklós és Bence, a Toldiék ügyvezetője egymás nyakába borultak, és mindennek jó vége lett, amíg Piroska meg nem érkezett, de az egy másik tévéműsor.

Ábel a rengetegben

Ábelnek az apja hazajött, és elkezdte énekelni a Gyere velem a Hargitára című feneketlen slágert. Mire a refrénhez ért, Ábel már össze is csomagolt. Különösen az vonzotta, hogy a Hargita az egész Erdélyt jelenti. Még nagyon fiatal volt.
Na, kimentek ők, és először is úgy megijedtek egy bolhás kutyától, hogy a pékektől se jobban, mondták is, amikor kiderült, hogy a kutya nem hétfejű sárkány: a pék fajára!
Aztán az apa elment haza, Ábel meg berendezkedett: az edényeket innen oda tette. Továbbá benyomult az erdőbe, hogy mire a fák megnőnek, szám legyen a törzsükön. Élelmes válaszokkal köszöntötte a bankigazgatót és a román rendőröket, akik még nem is kérdeztek semmit. Nemsokára már úgy belejött, hogy bombát vetett, és vihart aratott. Hiába, a beavatás, az egy nagy rítus.
A trilógia másik két kötete azért nem érdekes, mert ott már Ábel be van avatva, és nincs a rengetegben, márpedig az meg kit érdekel?!

Következik: A walesi bárdok; Az ember tragédiája

1. Ágoston Hugó:
   2020. február 6. 15:05

   Péter, ez nagyon szellemes, ideje volt megcsinálni magyarul Dan Panaet történelmet demitizáló sorozatát a Catavencii-ből. De a tied szellemesebb. Alig várom a bárdokat és a tragédiát.

   DE: helyesen megrekcúmoz (nem pedig regcúmoz), német eredetű szó.

2. Demény Péter:
   2020. február 6. 15:34

   Köszi! Jönnek, ne félj!