„Sajnos, nem tudtunk még hozzájutni Makkai Sándornak a budapesti Láthatár című kisebbségpolitikai szemlében megjelent cikkéhez, de elolvastuk Hegedűs Nándornak, a kitűnő közírónak a nagyváradi Szabadság című lapban írt cikkét, s így legalább idézetekből megismerkedhettünk Makkai Sándornak, a Magunk revíziója írójának új elméletével, amelynél kiábrándítóbbat, megdöbbentőbbet alig olvastunk kisebbségi életünk keserves két évtizedében. Nem akarjuk idézni a régi Makkait, aki 1931-ben még azt fejtegette, hogy nekünk, kisebbségeknek nemcsak az a rendeltetésünk, hogy itt maradtunk, hanem itt is kell maradnunk.” (Szász Endre: „Nem lehet?” Keleti Újság, 1937. február 13.)

*

„Sándor, ha én most férfi lennék, vagy legalábbis a nővéred, akkor most vennék egy kutyakorbácsot és fölmennék Sz[ász] E[ndré]-hez és nyilvánosan megverném, mint egy gazembert. És egy cseppet sem bánnám meg…, mert akkor legalább megkapta volna, amit megérdemelt! Ékes illusztrációja ez az alak a te írásodnak különben, igen, »nem lehet« élni, ha ilyen alakok rágják szét a becsületünket! Irtózatosan föl vagyok háborodva, mert ez egyszerűen aljasság, így hátba támadni valakit azért a tiszta becsületes szeretetért, amivel egy életen át szolgáltál és szolgálsz nekünk. Úgy vérzik a szívem, úgy fáj, hogy alig bírok lélegzeni…” (Pilder Mária [tanítónő, ref. diakonissza] – Makkai Sándorhoz. 1937. február 15.)

*

„Sorozatos támadások indultak meg Ön ellen a Láthatár cikkével kapcsolatosan a Keleti Újságban, a nagyváradi Szabadságban és a Déli Hírlapban. Két ilyen lapkivágást mellékelek és arra kérem, hogy reflektáljon rájuk postafordultával a Független Újságban…
Kérdéseim, amelyekre választ kérek, tehát ezek:
1. Ha »lehetetlen« a kisebbségi élet – amint én magam is azt hiszem, hogy az Ön értelmezésében valóban lehetetlen –, hogyan lehet mégis?

2. Mi volt a célja e cikknek megírásával, elvi problémát akart leszögezni, avagy politikailag is érinteni óhajtotta a mi problémánkat?
3. Nem talál-e ellentmondást a Magunk revíziója és a Láthatár cikke között? (Ligeti Ernő – Makkai Sándorhoz. 1937. február 15.)

*

„A világháború befejezése óta a magyar nemzetkisebbség nagyobb számban van mindenfelé, mint volt azelőtt. Csak népcsoportoknak a nemzetsorsa változott, és amint megmaradtak kisebbségi sorsban azok is, akik ma többségi nemzetéletet élnek, úgy meg fognak maradni a magyarok és velük mindazok a nemzetkisebbségek, melyek maguk nem adják fel az élethez való jogukat. Makkai egyszer már nyilatkozott, mióta nemzetkisebbségből nemzettöbbségivé lett. Azt sem köszöntük meg neki. Mostani cikkéért sem jár köszönet. Ő a szerinte erkölcsileg lehetetlen helyzetből átmentette magát egy más világba, ahol nem fenyegeti az általa nekünk megjósolt pusztulás. Nagyon kérjük, hagyjon békében – élni. Mert élni akarunk és élni fogunk, mert nem légüres térben mozgunk, mint Makkai, hanem az élet valóságai közepette szent élniakarással. (Vuchetich Endre: Nem lehet? Keleti Újság, 1937. február 13.)

*

„Makkai Sándor a kisebbségi gondolat körüli küzdelemben őrlődött fel, mikor most, nemcsak magára, de népére vonatkozólag is kitör belőle az örökösen elnyomott kiáltás: »Nem lehet«! Próbáltam minden erőmmel, próbáljátok minden erőtökkel, de nem lehet – mikor ezt ilyen ijesztően kimondja, vajon csak követ, átkot érdemel tőlünk, s nem lelkének és igéinek megvizsgálását is? Mi mehetett végbe abban a szívben, amíg eljutott odáig? Aki ezt vizsgálni, erre gondolni sem hajlandó, az tegye előbb saját szívére a kezét, és kérdezze meg önmagától, vajon nem kísérti-e őt is nap-nap után ez a sötét szó: nem lehet? Vajon nem kell-e erőszakkal visszafojtania szakadatlanul?” (Reményik Sándor: Lehet, mert kell. Ellenzék, 1937. február 17.)

*

A vita tanulmányozása, figyelmes nyomon követése közben alig lehet eldönteni, mi az igazán fontos: hogy valójában mit akar üzenni és kinek gesztusával és szövegével Makkai Sándor, vagy a mód, ahogy kiprovokálta kortársaiból, majd az utókorból is: ki mit gondol az ő felvetésével kapcsolatban? Néha az a benyomásom, szerencsésebb lett volna egyszerűen nevén nevezni a gyermeket – ahelyett, hogy a vitatkozók elbújjanak a kifejezések, a definíciók, a terminusok árnyas ágbogai mögött. A kérdéskötegben úgy is csak akkor látunk tisztán és összehangoltan, ha valamennyien ugyanazokat a szavakat használjuk és értjük. Hiába vetjük le magunkról a »kisebbség« elnevezést, s helyettesítjük mindenféle hirtelen tákolt, elmés szó-csinálmánnyal, amíg azok nem válnak egyetemesen elfogadottá, továbbra is csak a saját levünkben fövünk…

*

„Az egész cikk alapeszméje az, hogy nem politikai szempontból, hanem az általános humanizmus szempontjából nézi a kérdést. Innen nézve úgy látja, hogy az emberiség bizonyos néprészleteit a kisebbségi létbe való csoportosítással különös osztályozásba vonták. Olyan osztályozásba, mely az emberiség általános életvonalával nem egyezik, hanem állandó aláfokozást, elszűkítést, önrendelkezési csorbát és így állandóan az életszabadságok bizonyos hiányát jelenti. Ezzel szemben csak azok az emberek tudnak a humanizmusnak megfelelő életet élni, akik teljes nemzeti szabadságban élhetnek. Az ilyen nemzeti életteljességnek ma mindenütt megvan az uralkodó áramlata, egyedül a kisebbségi osztályozásba jutott népek maradnak ki ennek jótéteményéből. Ezt a kimaradást akarja állandóvá tenni a mostan nemzetközi jogilag érvényes kisebbségi osztályozás, az úgynevezett kisebbségi kategória. Ami hősiességet és erkölcsi elszántságot ezzel szemben a kisebbségi sorsban levők kifejtenek, az viszont állandó mégse tud lenni. Ez ellentétre eddig még politikai megoldást nem találtak, ellenben ahogy halad az idő, úgy szövevényesebb lesz éppen politikailag a kisebbségekre nézve a helyzet…
…Amit a kisebbségi kategorizálás ellen fölpanaszolt Makkai, azt már az európai nemzetiségek kongresszusa is magáévá tette. Ez a szervezet már megalakulásakor szóvá tette, vajon »kisebbségek« kongresszusának nevezze-e magát. Alapos megfontolás után a »kisebbségi« megjelölést azért hagyta el, mert ez számszerű alárendeltséget jelent, ami az általa képviselt néprészleteknek nem lehet örökös tulajdonsága. A »kisebbségek« fogalmát a világháború utáni nemzetközi szóhasználat alkotta, de tartalmára nézve ma sincs általánosan elfogadott megállapodás. Egyik felfogás szerint átmeneti állapotot jelent, másik szerint állandó létformát. Ez az ellentét is jelzi a kisebbségi kategória bizonytalanságát.
E fogalom létrejötte előtt az államvezető néptől különböző néprészleteknek »nemzetiség« volt a nevük. Sőt éppen mi közvetlen tudói lehetünk annak, hogy Iorga professzor is, a Román Nemzeti Párt is, a gyulafehérvári 1918. évi egyesülési határozat is a nemzetiségeket tudatosan »nemzetek«-nek, »együttlakó népek«-nek nevezte. Ezek a »kisebbség« fogalmán túlemelkedő elnevezések szintén azt az irányt fejezik ki, hogy a kisebbségi kategória örökös számszerűsége helyett a népek lelkiismerete, a népek erkölcse a kisebb néprészletek számára is nemzeti elismertetést akar. Erről van szó tulajdonképpen a Makkai megtámadott cikkében is.” (Paál Árpád: Félreértett írás. Magyar Lapok [Nagyvárad], 1937. február 18.)

---

Válogatta, összeállította: CsG ( A Nem lehet – A kisebbségi sors vitája. Limes Könyvek, Héttorony kiadó.1989. Szerk. Cseke Péter, Molnár Gusztáv nyomán)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ