Adakálé mesekertje: Az árva lány papucsa

Volt egyszer egy lányka, még az iskolánál tartott. Történt egy napon, hogy a tanítójuk egy-egy gombolyag pamutot osztogatott szét a lányok közt. Fehérre kellett hogy mossák.
— Amelyikőtök három napig el nem készül vele és szép fehéren ide nekem el nem hozza, annak fekete üszővé legyen az anyja — mondja ki a hodzsa (tanító) az átkot.
Mennek haza a lányok a pamuttal és hozzálátnak a fehérítéséhez. Harmadnapra mind elkészült vele, odavitték a hodzsájuknak, csak a mi leánykánk késett el vele. Nem készült el vele időre. Amint hazamegy az iskolából; hát egy fekete üsző áll az anyja helyén. Sír-rí szegény lányka, azt se tudja, mihez kezdjen. Az apja meg, mit tehetett egyebet, veszi az üszőt, beköti az istállóba és abrakot szór a jászlába.
A leányka sírdogál, az apja meg más asszony után néz. Rátalál egy arravalóra és házasságot köt vele. Ennek az asszonynak is volt egy lánya, együtt nevelkedtek a házban. Rossz szemmel nézett az asszony az ura lányára, korholta, mocskolta és minden dolgot csak vele végeztetett el. Szegényke be-betért az istállóba és ott sirdogált az anyja mellett, a fekete üsző lábánál. Azt az üszőt se szenvedhette a mostohája, azon volt, hogy levágatja az urával.
Megtudja a lány a mostohája szándékát és szalad az istállóba, hogy elsírja a keservét. Egyszerre csak megszólal az üsző:
— Leánykám, ha majd levágnak és megeszik a húsomat, azon légy, hogy összeszedd a csontjaimat. Temesd el egy rózsafa alá és amikor csak baj ér, jöjj el a csontjaimhoz és panaszold ki magad. Majd csak megvigasztalódol valahogy.
Jön másnap az apja, levágja az üszőt és megfüstölteti a húsát. A lányka meg összeszedi a csontokat és elássa egy rózsafa alá. Megnyugodott az apja is, a lánya is, csak a mostohája gonoszkodott a házban. Nem volt tőle maradása.
Lakodalmat ültek a faluban, a mostoháék is hivatalosak voltak rá. Felcifrálkodik a mostoha, a lányát is öltözteti, díszítgeti. Az üsző lánya is el szeretne menni, de hallani se akar róla a mostohája. Elkergeti az istállóba és még ütést, verést is kap szegény feje. Elmegy az asszony a lányával, a mi lánykánk meg ott sírdogál az istálló körül. Eszébe jut az anyja szava és odasiet a rózsafa alá, hogy elpanaszolja a sorsát meg a keserűségét:
— Mit tegyek, — sírdogál — hogy eltűrjem a bajomat. Szegény anyám, ha látná, ő se élné túl.
Ahogy ott sírdogál és kesereg, egyszerre csak egy peri száll ki a csontsírból:
— Ne sírj, lánykám, — szólal meg — hozok én neked olyan egy rend ruhát, hogy egy szultán-kisasszony is felvehetné. — Azzal eltűnik és alig egy gondolat, már megint ott áll a lányka előtt, piros ruha, meg minden ami hozzávaló, azt nyújtja oda neki.
— Vedd fel ezt a ruhát, — mondja a peri — a kapu előtt egy hintó, abba beleülsz és elmész vele a lakodalmas házba. Fogd ezt a pénzt meg az ajándéknak valókat, hogy szétosztogathasd a vendégek közt.
Egy marék aranyat ad oda a lánynak, egy csomó elajándékozni valót és azzal eltűnik.
Alig hisz a lányka a szemének. Felveszi azt a szép piros ruhát meg a hozzávalókat és a pénzzel meg az ajándékokkal megy a kapu elé, hogy kinézzen rajta. Ott áll előtte egy gyönyörűséges kocsi. Piros a festékje, aranyos a cifrája, dereses a két lova és párnázott az ülőkéje. Beleül a lányka és úgy mennek a lakodalmas házba. Nagy az ámulat a vendégek közt.
— Ki tudja, melyik bejnek vagy pasának a felesége — mondják, felvezetik és főhelyre ültetik le. Odavannak a nagy szépségétől meg a ruhája ragyogásától.
Ül a lányka a vendégek közt, a lakodalmasoknak ajándékokat, a muzsikusoknak pénzt osztogat és amikor felkél, hogy eltávozzék, majd elnyeli a sok vendég a szemével. Szaladnak hozzá a hírrel, hogy várja a kapunál a kocsija. Lemegy és amint be akar szállani, hogy, hogy nem, a fél papucsa lecsúszott a lábáról, még csak észre se vette valahogy. Elindul vele a kocsi, hazaviszi és ahogy megérkezik, megint előtte a peri. Leveszi róla a ruháját és így szól a lánykához:
— Meg ne mondd a mostohádnak, hogy hol jártál, hanem kezdd el a sírást, ahol abbahagytad volt.
Nemsokára az asszony is megjön a lányával és dicsekesznek a szegényke előtt, hogy még inkább fájjon a szíve:
— Be szép volt azon a lakodalmon, hát még az a csodaszép lányzó a piros ruhájával meg az aranyos kocsijával. Ajándékokat osztogatott, te bezzeg nem láttál semmit.
— Szegény anyám, — sírdogál a lányka — ha élt volna, tán én is láthattam volna.
Mi lett a lányka papucsával? Épp egy bejfiú sétált volt arrafelé, amikor lecsúszott a lány papucsa. Felkapja a bej és így sóhajt magában:
— Milyen szép ez a papucs, hát még milyen lehet a hordozója.
Menten beleszeretett a lányba, pedig csak a papucsát látta idáig. Siet a bej az anyjához és így szól hozzá:
— Az a lány kell nekem, akié ez a papucs — és kéri az anyját, hogy keresse a nyomát.
Veszi az asszony a papucsot és kezdi a járást utcáról-utcára, házról-házra és ahol csak lány van a háznál, minddel felpróbáltatja a papucsot. Egynek se illett rá a lábára. Eljutott egy nap abba a házba is, ahol a fekete üszőnek lakott a lánya.
Megtudta a mostoha, hogy a bej anyja lányt keres a fiának és hogy az lesz a menyasszony, akinek ráillik a papucs a lábára. Veszi a lányát és felcicomázza, a mostoháját pedig egy teknő alá bujtatja. Jön kisvártatva a a bej anyja és rápróbálja a papucsot a lány lábára. Nehezen ment, de mégis csak felhúzhatta.
—Íme, — mondja a mostoha — egészen ráillik a lányomra, hisz ő veszítette el az utcán.
Egy kakas kapirgált az udvaron és miközben kelleti a mostoha a lányát, ráugrik a teknőre és elkezdi, hogy:
—Kokoriko, teknő alatt a papucs gazdája, teknő alatt a papucs gazdája.
Meglátja a bej-asszony a kakast és kérdi, hogy mit kukorékol úgy az a kakas, talán van valaki a teknő alatt.
Kergeti a mostoha a kakasát:
— Így szokott ez a kakas, — mondja — ingerkedik a vendégeinkkel.
Nem hisz neki a bej-asszony, hanem odamegy és amint felborítja a teknőt, egy lány van alatta, akár csak egy hurt (paradicsombeli tündér). Talpra állítja a lánykát és rá is felpróbálja a papucsot. Hát mintha csak ráöntötték volna.
—Íme, — örvendez az anya — ezt a lánykát kerestem én, ez való az én fiamnak.
Aztán odamegy a lány apjához és Allah parancsából megkéri a lányát. Jó szívvel áll rá az apja és egy áldott napon megvan az eljegyzés. Egymásé lett az egy pár és holtomiglan-holtodiglan együtt vannak a bánatban, együtt vannak az örömben.


Forrás: Kúnos Ignác dr: Adakálé mesekertje. Török népmesék. Athenaeum, 1923. Budapest

A teljes gyűjtemény elérhető itt.
http://mek.oszk.hu/16500/16555/16555.pdf

2020. február 7.

Szóljon hozzá!