A walesi bárdok

Hollókezű Edwárd király léptetett fakó Fordján a Wales-i tartomány felé. Azt akarta megnézni, hogy ityeg a fityeg ott, ahol uralkodói kegyének köszönhetően annyian elpusztultak, mint a pinty. Igaz, hogy FB-csoport alakult azzal a címmel, hogy „köszöntsük fel Edwárd királyt 66. születésnapján”, meg hogy minden velszi sarkon ott függött az ő nemes arcképe és -éle, de hát azért ő még el tudott volna képzelni egyet-mást, hiszen mint Pál írja, szeretet nélkül csak zengő érc és pengő cimbalom az egész. Nagy keresztény volt ez a léptető.
Na, beállt ő a királyi parkolóház királyi parkolóhelyére, a boyok máris lecsutakolták a Mustangját, őt meg Montgomery fogadta, a vár fura ura. Adott neki laskaszűrőt, tepsiszettet, pacallevest, Balla Gézát (mármint a bort), de a király nagy szomjúhozó szíve csak nem lakott jól. Úgy vágyott a dicséretre, mint Gulyás Dénes egy nő után. Úgyhogy előintette a velszi manelistákat, hazafias rockzenészeket, hogy húzzák már el a Nélküledet. Ám azok nem és nem.
Nem?!, nézett nagyot a király, és mindüket máglyára vetette, hadd ne fázzanak. Aztán hazament, mert semmi sem jobb, mint a saját ágyunkban megőrülni. Úgy is lett.

Az ember tragédiája

Lucifer fogad Istennel két emberben, hogy megmutatja ő. Meg is mutatja, mert végigvonul Ádámmal és Évával a történelmen. Ádám közben rabszolga, Miltiádész, Kepler, Danton, Éva pedig hetéra, feleség, feleség, feleség. Ebből Ádám levonja a konzekvenciákat. Főleg akkor, midőn Éva anyának érzi magát, hosszú ó-val. E pillanatban Ádám rájön, hogy az élet mégiscsak szép, a történelem kereke is képes a vetésforgóra, és az Úr is jobb belátásra tér. Lucifer már autogramokat osztogat Willy Loman szobránál.

Következik: Petőfi költészete