Február elején egy magyar származású zsidó író darabját mutatták be Bukarestben, az Állami Zsidó Színházban – Ephraim Kishon Házassági bizonyítvány című vígjátékát. Az író Izraelbe való költözésekor kapta a Kishon nevet, azelőtt Hoffmann Ferencnek hívták – és ez a név nem tetszett a bevándorlást kezelő hatóságnak. Gondolom azért, mert túlságosan is németesen hangzott.
Kishonból jó magyar vígjátékíró lett volna, ha hagyják: Karinthy Frigyest és Molnár Ferencet tartotta mintaképének. Csakhogy kitört a második világháború, és a fiatal Kishont, vagyis Hoffmann Ferencet előbb munkaszolgálatosként. majd pedig deportáltként küldték a halálba. Megúszta, hazajött, azután pedig a kommunisták diktatúráját kellett volna élveznie. Őelőlük szökött meg Izraelbe. Ott aztán három év alatt olyan jól megtanult héberül, hogy ezen a nyelven írta darabjait. Elképesztően nagy sikert aratott velük: darabjait 67 színházban játszották, 18 országban. Kishonnak12 darabja van, 50 könyve jelent meg, ráadásul 5 filmet is készített. 2001-ben irodalmi Nobel-díjra javasolták. Végül is Svájcban halt meg 2004-ben.

Öröm volt nézni a Házassági bizonyítványt. Tulajdonképpen arról szól, hogy miként ürül ki teljesen 25 év alatt egy házasság, miként válik mint intézmény szörnyű teherré és nevetségessé. Miként lesz groteszkké benne minden szó és gesztus, amely hajdan a házastársakat egybefűzte és összetartotta. Az asszony háztartási cseléddé vált, a férj pedig, a vízszerelő, csak a munkájával törődik, azon kívül elfelejtett mindent. Mikor a leányuk házasodni készült, hiába kérte a szülei házassági bizonyítványát. Az apja nem is tudta, hogy létezik ilyen. És azt sem, hogy egyáltalán összeházasodtak-e ők hivatalosan. Egyébként igen, de ez az ő dolguk. A papírra viszont azért van szükség, mert a leány esketésekor be kell mutatni mint bizonyítékot, hogy a kisasszony nem zabigyerek. És követeli ezt nemcsak a rabbi, de főképpen és elsősorban a vőlegény anyja, a jövendőbeli anyós-mami. És ugyebár, ő az igazi úr a családban. Nagyon férfias hangja van…
Volna egy megoldás, ha a lány anyja és apja újra összeházasodna. Csakhogy az asszony hevesen tiltakozik ez ellen. Vajon miért? Talán azért, hogy a férje újra felfigyeljen rá. Hogy kiemelkedhessen végre a házi cseléd szerepéből. Lehet, de valójában egyéb oka is van. Ő nem felejtette el a házasságkötésük pillanatát, és azt is tudja, hogy hol található a házassági bizonyítvány. Hát, ott a falon, a huszonöt évvel ezelőtti fiatal házasok fényképe mögött, bekeretezve. Ő nem olyan feledékeny, mint a férje.
A Zsidó Színház előadása nagyon jó, mert a rendező, Dan Tudor olyan helyzeteket teremt és olyan játékokat alkot, amelyekben és amelyekkel a színészek minduntalan harsány nevetést váltanak ki, feloldják a néző borzongását attól, amit lát. A rosszat gyakran csak nevetéssel lehet túlélni, tudják és tapasztalták ezt már a zsidók… És a rendezőnek mindenben kezére játszik a férjet megjelenítő Marius Călugăriță – nagyszerű alakításával. Így aztán a házasságról készült látlelet mégsem annyira szörnyűséges. Figyelmeztetés, de nem ítélet.

Zsehránszky István

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adás, 2020. február 05. Vélemény-rovat