Nem tudom, ki és mikor kérdezte meg tőlem először, félig gyanakvóan, félig vizsgáztató szigorral:
– Tudsz-e titkot tartani?
Akkor már javában tudhattam, mit jelent ez a szó, amitől valósággal beindul az ember képzelete. És amitől megborzong az ember lelkiismerete.
Válaszom mégis bizonytalan volt és hozzávetőleges.
– Attól függ. Azt hiszem, igen… Még nem próbáltam…
És akkor megtudtam a Titkot. Az illetőn látszott, alig várta, hogy megoszthassa velem. Gyanítom, nem az ő személyes titka volt. Éppen úgy rábízták, ahogyan ő is megpróbálta rám testálni. Hogy szabaduljon a felelősségtől.
A Titkot különben azóta is őrzöm. Annyi év után talán már a kutya sem kíváncsi rá…