(Bartis Ferenc emlékére)

Mondd, hát megérte? Kezedet tartani a tűzben,
Kibírni a vallatást, a lelki megfeszítést.
Nemzetedért, mely sír és tétlenül ül a füstben,
Égő szülőföldön, építeni a kerítést.

Mondd, hát megérte? Börtön katlanában álmodni,
Törött ujjal verset írni a penészes falra.
Nemzetedért, mely lassan elfelejt imádkozni,
Bántóidat inkább megtanítani egy dalra.

Mondd, hát megérte? Szívedet és hitedet adni,
Feláldozni családodat a magány oltárán.
Nemzetednek, mely a másik cellába ment lakni,
Hogy álmodjon egy új jövőt a pokol tornácán.

Mondd, hát megérte? Elsiratni a dicső múltat,
Dermedten, és rabláncra vert kézzel imádkozni.
Keresni égi jelt, fürkészni a csillagokat,
Példát mutatni a sorsnak, és nem siránkozni.

Vándor, ki útszéli kereszt helyett sírodra lel,
Választ várva, meghajtom előtted konok fejem.
Költő voltál és magyar, ez maradjon örök jel,
Szívem vérzik, szikár homlokom az égnek szegem.

(Gyergyószárhegy, 2010. július 16.)