Albert-Lőrincz Márton: Egy hétre való (4.)
Honérzet
Barakkba léptem, rozsdából fontba,
Ép bőröm vittem szaggató honba.
Látomás
Tiszta tót láttam, ahol pocsolya volt,
Biztatott élni a vágy, távolabb egy holt.
A romlás almája
Skorpiót nem öltem, de öleltem kígyót,
almáit adta s a hozzáadott ringyót.
Emberré válás
Az agy kifejlődött, döntés még nincs arról,
hogy mi végre. Célja lenne, de képtelen.
Költői sóhaj
Kiabálok, ámbár a célja vézna,
Akihez szól, hatalom-szolga s béna.
Szerelmesek
Várlak, ne mondd meg anyádnak,
Odaadlak arcomhoz, nyárnak.
Érintések
A kisded születését szüzek emésztik el,
Még nem értik, miért fújnak a hajbókoló szelek.
Pusztai Péter rajza