Demény Péter / Ivan Karamazov/: Kábé 8

Ágnes asszony

Alkoholista férj, vidor szomszédok – Ágnes a magyar átlagéletet élte. Egyszer aztán megtetszett neki egy fess legény, valóságos Brad Pittbe ojtott Nagy Ervin. Hát volt, ami volt, de a Vidám vasárnap bemondta, hogy az ilyesmi bűn, mert a tiszteletes éppen a legújabb verseskötetével foglalkozott. Úgyhogy Ágnes és a szeretője eltették láb alól a bűnt, de akkor meg előállt a bűntudat, főleg Ágnesnél, mert a lélek már csak ilyen.
Hát Calgon éppen nem volt a háznál, és Eszti szomszédasszony csak két nap múlva tervezett a Falklandba menni, úgyhogy Ágnes lement a patakra, és ott mosta legendás fehér leplét, amely nem volt fehér, és ezért lett legendás. Az irodalomban minden, ami nem úgy van, metafora, lásd ugyancsak Aranynak a bikás metaforáját: Toldi sem bika, de olyan a járása, és ezért bika mégis. Nagyon egyszerű.


Berzsenyi költészete

Szerelmét és hazáját egyaránt időmértékes formákban szerette mértéktelenül: adonisziben, aszklépiadésziben és aszfodélosziban. Lollim barna szemöldöke egy szimbólum, melynek kifejtését azonban nem bírja el a dolgozatpapír vagy a tablet képernyője, mindenesetre az ellenkező póluson fekszik, mint a szemöldök. A magyarokat „romlásnak indult hajdan erős”-nek nevezi, amit a magyar nemzet nagyon becsül, hiszen a halottaknak szabad, ami az élőknek nem.
Leghíresebb verse minden bizonnyal A közelítő tél, melyben elmondja, hogy a tél közelít, és hullnak a ligetünk díszei. Ez szintén allegória, az idő múlásának költői erejű kifejezése. Híres az Osztályrészem is, ebben levonja a vitorláját, és az ember már nem tudja eldönteni, mikor volt ideje, hogy tengerész legyen, főleg olyan messze a tengertől.
Visszavonuló ember volt, haragudott Kölcseyre, mert rosszat írt róla, s ezzel valósággal páratlanul áll a költők nagyvonalú, altruista társaságában, akik minden kritikát kedélyesen olvasnak, és azután szívből megköszönik kritikusaiknak, hogy foglalkoztak a költészetükkel.
Kivételesen kigyúrt pasas lehetett, elmeséli, hogy Sopronban kilenc németet vert szét, és a város tavába hányta őket. Ha több ilyen magyar lett volna 1848-ban!


Következik: Törökországi levelek; Hymnus

2020. február 11.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights