Szajkózták vagy hatvan éven át:
ne légy olyan mint az állat,
adj, ha adhatsz ingyen-mannát
s fizess a semmiért sokat  –
tégy, ha tehetsz mindent másnak,
eldobott gyereknek, koldusnak
utcák kóbor kutyájának –
ne sértődj meg, ha leköpnek
s mondj „ igen”-t,
ha minden zsigered is
üvölti a „nem-et.

Férj és főnök előtt kuss a neved,
refréned a „megértettem” és a „máris”
még ha könnyed
csordul is bokádig
és türelemért könyörögsz
égre vetett szemmel
a boldogságos szűzhöz.

Aztán oszd meg kenyered
ha felnőtt gyermeked zsarol,
mert nem vagy elefánt,
hogy elűzd, ha már udvarol.
Zenét csak magadban hallgass
éjjelente egy ágyszélen,
nehogy henyéléssel vádoljanak,
ha látnak ölbe tett kézzel
és ne irigyeld, ha más napozik
egy mirtuszlombos parton,
míg te a párás konyhában
zsíros edényét mosod.

Ó, ne várj virágot, bólintást:
a jó napot, bocsánat, köszönöm,
már régen nem szokás,
de miért is mondaná a kis kukac ?
Az ő korában még kincs a szó
s minden elszórt perc: kudarc.

Szóval ajándékozd magad a jövőnek,
(ez nem változtat a lényegen)
és ne gondolj az árokpartra,
mert nem maradsz ott véglegesen,
valaki egyszer elkapar,
ha minden igaz: közpénzeken.