Demény Péter / Ivan Karamazov/ : Birkaiskola

Értsünk mindennel egyet,
birkatársaim, ez a legjobb
megoldás, beláthatjátok.
Ugyebár a kommunizmusban is
mindennel egyetértettünk, és
végül túléltük? Na lám.
Az élet él és élni akar,
mint a költő mondja, és
én se mondok mást, bevallom.
Remélem, nem akartok minden
semmiségen felháborodni, többet
ér egy gyáva élő, mint egy halott hős,
ez az én morálegyenletem.
És végül is mit vétett ez az
új rendszer? A pártkönyvünket
nem kell bemutatnunk, nemzetközi
körökről kell beszélnünk, melyek
hazánkat fenyegetik, elnyomásról,
mely ellen lázadunk, nemzetünkről,
mely első mindenek közt, csak
belső kelevényeitől szabadulna
– nem lesznek memóriagondjaink.
Közben döröghetjük, hogy adjátok
vissza a gyapjainkat, ez senkit
nem érdekel, kicsinyeinket viszont
áldásos szellemben állítjuk elő,
pártunknak és kormányunknak, amely
mindent megtett és mindent megtesz értünk,
amely birkaság a négyzeten, s így aztán
maradunk, akik voltunk mindig is.

2020. február 12.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights