B. Tomos Hajnal: Hajnali negyvennyolc
Most alszik a város
a ripityára zúzott gyáraival,
melyekben hálni jár immár
a valamikori nyüzsgés,
kilopkodott ajtaikon
szellemként süvít át
a gépek rozsdás vicsorgása,
sokszáz munkás bakancs-kopogása –
alusznak a nyolcvanas évek járdái,
melyekből tervszerűen
spórolták ki a cementet
s most patakokként futnak szét
rajtuk a repedések,
évről évre optimista repceszálak
hírdetik bennük zölden, húsosan
a divatba jött túlélést.
Most alszik a város
s valamelyik garzonjában a borgőzös férfi,
vagy csak szeretne durmolni,
mert gyakran felriad
féltékeny álmaiból:
párja nagyon messze tőle
keresi a meggyőző érveket
és találja boldogulását
egy más féltekén ,
hol rengeteg a más nyelven beszélő férfi,
rengeteg a szebben mosolygó kirakat
és csak azzal nyugtatja a kedélyeket,
hogy néha hazaküldi
washington györgy képében a jólétet –
s akkor mondd,
hogy jön ide a manapság
annyira felkapott „építkező” vers
most, hajnali fél háromkor,
mikor csillagok pillognak
alá a mennyből
s tollam jottányit sem
enged a negyvennyolcból.