Hajnali hat óra.
Éjjeliszekrényeden úgy
rikácsol a vekker,
mint taglózás előtt a kiskakas.
Kinyújtott ujjaid
valahogy megtalálják a kilincset,
nagyot szippantasz
a kifröccsent fogkrém mentaillatából –
sugárban ömlik a víz,
mely mindig túl hideg,
vagy túl forró.
A kávédat már nem iszod meg,
nincs idő rá,
egy piskótát majszolsz a buszmegállóig
és idegesen rendezed nyakadon
a sebtében felbogozott tulitarka sálat.

Hét óra tíz:
aprózol, hogy elérd a fél nyolcast,
aztán észreveszed egy fal tövében
a kiszáradt gerlefészket –
valaki leverte,
vagy szimplán beázott,
mert semmi sem védte
és eszedbe jut, hogy
nem kell sietned,
egyáltalán kár volt ma felkelned,
mert immár SEHOVA,
SENKIHEZ
SOHA
nem kell pontban odaérned.
NYUGGER vagy,
értsd már meg: ny u g g e r !
tulajdonképpen hasznavehetetlen,
levert fészek.