Hajnali négy táján arra ébredtem, hogy valahol a közelben nehéz koporsókat tologatnak ide-oda. Vagy onnan ide. Az irányban nem vagyok biztos, a tologatásban viszont igen. Idegesítő zörejek kísérték a láthatatlan műveletet, ráadásul a felriasztott, neuraszténiás környékbeli ebek is beleterceltek a furcsa hangzavarba. Hogy koporsók tologatását hallottam-e, nem mernék rá megesküdni (akadékoskodva, gyanúra utaló összevont szemmel kérdem most magamtól: miért pont koporsók lettek volna?), arra viszont igen, hogy deszkából készült nehéz tárgyak súrlódását, hersegését, recsegését lehetett minden irányból hallani. Éjféltájban lezajlott tömegvérengzés áldozatait öltöztették volna fakabátba az éjszaka leple alatt? Netán a koronavírus látta el az éjszaka leple alatt a környékbeliek baját?
Az ablakhoz lépve, szemközt egy gyorsfutár-szolgálat raktárára láttam, ahonnan napról napra rendszeresen hallani, amint szinte szünet nélkül az előtte ácsorgó kisebb-nagyobb gépkocsikra rakodnak, a nap bármely órájában. Csakhogy a raktár előtti placc most néptelen volt, egyetlen autó sem vesztegelt rajta. A súrlódó hang is elhallgatott közben, s a kutyák is szeppenten abbahagyták koncertjüket. Legalább is én úgy véltem.
Síri csend borult a vidékre.
Nehéz volt az egészet a képzelet játékának betudni, és elhinni, hogy álmomban hallott hangzavart tulajdonítottam valóságos zajoknak. Hogy mi az igazság, ma sem tudom, mert a történet megoldását vagy a futárszolgálat hivatali titka, vagy az én pszichológiai állapotom rejti.

1. Gergely Tamás:
   2020. február 15. 17:42

   Mûködik a házban egy titkos fûrésztelep, Gabi, nem tudtad?