két végpont
– élet és halál –
között
s
mindkettő
egyszerre vonz s taszít

mennél már valamerre
de lépted elakad
nem szokta
még meg
a
Halálhúrokat

tehetetlenül s bomolva
csak agyad működik
hogy mindjárt mint
fáradt falevél
mit tehetetlenül
taszít űz

Szél

oly
tehetetlenül
lebegsz lebegsz
s végül omolsz
a hűséges ősi
rögre

mely befogad
téged is
örökre

s már nem is félsz
nem inogsz

téged már ott is
várnak

s akkor mégis
lábad elindul
s behódolsz
az életet igenlő
vágynak

(Lele, 1994. november 14.)