– költő, meseíró, politikai elítélt (sz. Budapest, 1907– mh. Érkeserű, 1983). Nem volt sem érmelléki, sem keserűi, de azzá lett.
Budapesten látta meg a napvilágot egy Seligo nevű olasz apa és Számadó nevű anya gyermekeként. Az órásinasból, kifutóból, írnokból, vándorszínészből és festőből lett költő verseskötetei, meséi a háború előtt is megjelentek Budapesten. Az Írók Szövetségénél jól ismerte József Attilát, akivel többször találkozott. Hogy fenntartsa magát, a Magyar Rádióban népmeséket mondott el. A 40-es évek elején versesköteteit betiltották.
A háború után vándorszínészként érkezik Érkeserűbe, ott ismerkedik meg majdani élettársával, Fekete Sárikával, helybéli özvegy földbirtokos-asszonnyal. 1958 júniusában 73 társával – a Sass Kálmán által képviselt érmihályfalvi csoporttal – együtt „hazaárulás” és „az államrend elleni fegyveres összeesküvés” vádjával letartóztatták. Hatodrendű vádlott lévén, számos társával együtt „csak” 25 év börtönre ítélték. 1963-ban szabadult, élete hátralevő 20 évét Érkeserűben töltötte szegényes körülmények közt. (Folytatása a Költők az árnyékos oldalról c. honlapon)

Számadó Ernő: Napkelte a lápon

Rigó füttyent, kél a nap
A szép hajnal meghasad,
Ringó rozsra reszketeg
Rózsaszínű fény remeg.

Mint a zengő tengeren,
A napkorong megjelen,
Violaszín tűz ragyog,
Meghalnak a csillagok.

Kelet felől leng a szél,
Muzsikál a falevél,
Ring a lápon milliom
Virágsás meg liliom.

Aranyárban ring a rét,
Hullámzik a margarét,
Pacsirta pár égre kel,
Hajnalnótát énekel.

A hajnali fényözön
Láperdőkre ráköszön,
Fény gázol a lápon át,
Síppal, dobbal, zeng a nád.

Mintha minden zengene,
Cseng a zengő fényzene,
Szívem színig telve van,
Szólanék, de hasztalan.