Darvas-Kozma József csíkszeredai pap könyvet írt Mihai Zoltán fiatal káplán csodálatos felépüléséről. A fiatal pap autóbaleset áldozata lett. Nyílt törés volt a bal lábán, koponyatörést is szenvedett, megsérült az agya, folyt belőle a vér. Eltört a mellcsontja. Megsérült a tüdeje. Kómába esett – hadd ne folytassuk. Állandóan fel kellett éleszteni… A baj csak az, hogy a hazai orvosok szabadulni akartak tőle. Pedig, ha Csíkszeredában nem is, de Marosvásárhelyen lett volna orvosi felszerelés Zoltán kezeléséhez, hiszen a marosvásárhelyi kórházban végezték az első szívátültetést Romániában. Ahhoz bizony felszerelés kellett… Csakhogy a szolgálatos orvos azt mondta: „Meghalni ne hozzák ide.” Micsoda cinikus szöveg! A doktor úr félti a kórház jó hírét, amin ront az, ha valaki ott leheli ki a lelkét.
Budapesten viszont – hála Istennek! – az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet befogadta Zoltánt és hajlandó volt kezelni, életre kelteni újra a fiatal csíkszeredai papot. Egyházi felettese, Darvas-Kozma József naponta felhívta a budapesti kórházat és lelkiismeretesen naplójába jegyezte mindazt, amit megtudott Zoltán állapotáról – ezt tette közzé aztán könyv alakban Napló egy csodáról címmel. Valóságos csodának nevezte azt, hogy Zoltán lassan, de biztosan gyógyult és életre kelt. Feljegyzéseit naponta olvashatták a Csipkebokor levelező körben, amelynek közel 300 tagja van, és akik naponta imádkoztak Zoltán gyógyulásáért. Ugyancsak naponta elmondták a Márton Áron püspök szentté avatását kérő imát is – így kívánták elnyerni a szent életű erdélyi püspök hozzájárulását Zoltán pap életének megmentéséhez. De Márton Áron boldoggá avatásához is szükség volt legalább egy csodára.
Zoltánt a budapesti orvosok becsületesen kezelték, nem pedig cinikusan a temetőbe küldték. És munkájuknak megvolt az eredménye. A fiatal pap napról-napra gyógyult egy keveset – aminek minden apró jelét lelkesedéssel fogadta Darvas-Kozma atya is a Csipkebokor kör valamennyi tagjával és sok más erdélyi katolikussal együtt. Én ezt tartom az igazi csodának! Sokan felelősséget vállaltak, összefogtak, hogy mindennapi imával és ha kellett, anyagi hozzájárulással is segítsék Zoltán életben maradását, felépülését. Hatalmas nagy család alakult ki körülötte. A mai világban, az anyagiakat hajszoló elkülönülés, elzárkózás és elidegenedés világában ez valóban csodának számít. Csak azt kívánom, hogy maradjon meg és bővüljön tovább ez a nagy család, mert még sok minden van, amiért össze kell fogni és együtt kell cselekedni, együtt kell imádkozni és jót tenni. Gondoljunk csak az Egyházi Törvénykönyv 1136-ik kánonjára – erre is Darvas-Kozma József hívta fel a figyelmet. E kánonból ő azt olvasta ki, hogy a moldvai csángóknak joguk van magyar nyelvű iskolához és az anyanyelvükön folyó egyházi szertartáshoz. Miként lehet, hogy nem tudják ezt a katolikus egyházi vezetők Moldvában? Ők nem olvasták még az Egyházi Törvénykönyvnek ezt a kánonját? Ők nem jártak teológiára? Vagy olvasták ugyan, de nem akarnak tudni róla?…

Zsehránszky István

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2020. február 12.