Olvasóként örökké érdekelt: mely nyersanyagból gyúrta világhírú Švejk-könyvét Jaroslav Hašek? Hogy jutott egyáltalán eszébe annyi mulatságos marhaság, melyek révén sikeresen tartott körbe tükröt a huszadik század eleji világháborúnak és európai híveinek? No meg a minden ízében roskadozó osztrák–magyar monarchiának? Aki olvasta a Švejket, tapasztalhatta: a könyv szakít a regény addig ismert jellegzetes szabályaival (vannak, akik egyenesen vígeposznak tartják), a vaskos könyvben jóformán nem történik semmi különös – a világháborún és annak bonyodalmain kívül. Tele van viszont egymást követő történetekkel, példázatokkal, humoros-szatirikus beszólásokkal és erkölcsileg távolról sem szobatiszta hadfiakkal, akik ezeket megosztják velünk. Ezeken keresztül szerzünk tapasztalatot a háború valóságáról, a fogolytáborok szenvedéséről, a hátország zavarosban halászó figuráiról. Mire a könyv végére érünk, kiderül, hogy a világméretű csihi-puhi célját már egyetlen résztvevője se ismeri igazán… E titkokra keresi a választ a felvidéki Dobossy László Hašek világa c. könyvében (Európa, 1970). A szerzőről tudni illik, hogy a szlovákiai Sarló mozgalom egyik alapító tagja, nevéhez fűződik a cseh–magyar és magyar–cseh nagyszótárak megléte, ugyanakkor igazgatója volt a Párizsi Magyar Kulturális Intézetnek. Könyvében bizonyítja, mennyire hamis az a Hašek-kép, mely szerint ő csupán a Švejk írója. Igaz, hogy híres könyvét több mint tíz éven át írta-gyúrta-csiszolta-babusgatta, több változatban is, de hányatott élete során több ezer elbeszélést, novellát, humoros és szatirikus tárcát is megírt és közölt – igaz, hogy a háromszor átdolgozott Švejk mellett ujjgyakorlatoknak tűnnek…
Az író személyisége is jócskán föladta a leckét a kutatóknak, akiknek csak lépésről lépésre sikerült kideríteniük, mily szorosan kötődik a szerző valóságos élettapasztalata a regényben olvasható történetekhez. Hašek ugyanis oly összetett és ellentmondásos személyiség volt, ráadásul alkoholista apja hagyatékával terhelten, hogy hányatott élete során rendre megmerült az anarchista, majd a kommunista mozgalomban. Az oroszországi forradalom után, a szibériai hadifogolytáborokat járva a szovjetek oldalán agitált s a Cseh Légió megtérítésében jeleskedett, az európai proletárforradalom híve lett, hazatérve azonban, bajtársai gyanakvó bizalmatlansága közepette, visszasüllyedt megszokott bohém, kocsmai világába. Irodalmi pártolója, a maga is kommunista Ivan Olbracht prózaíró ekként vette védelmébe a párt lapjában (Rude pravo, 1921): „A művészet önző. Annyi azonban bizonyos: Omszkban kiváló ember volt, de semmit sem írt; Prágában kocsmatöltelék lett, és megírta a cseh irodalom egyik legjobb alkotását. Szibéria még talál jó katonai biztost; Švejk, a derék katoná-t azonban nem írhatta volna meg senki más.”
Hašek kétszer nősült, második házasságából született Rudolf nevű fia, akiből építészmérnök lett, s akiről Dobossy így írt: „Öregedvén, egyre szívesebben enged a Hašek-legenda csábításának, s az idegenforgalmi célokra eltorzított Kehely-sörözőben gyakran látni esténként egy idősödő, beteges külsejű férfit, amint turistáknak mesél az apjáról, akit jószerével nem is ismert…” Máig nyitott kérdés: ismerte-e életében valaki is igazán?