(Seres András emlékére)

Isten, ha létezel, miért hagyod, hogy éltessem
E zord világot, mit teremtettél, ezt érdemlem?
Régi elvek korhadnak, pompái az újkornak
Múzeumba tévednek, pedig még nem ragyognak.

Mennyből lett pokol, romlottság életeket rombol,
Eltűnt kerámia, bútorfestés, a gép tombol.
Hímez-hámoz a tőke, s lassan felkopik állam,
Szénbánya és cikóriagyár, roppan a vállam.

Megijedt, s ellődörgött a népdal harangozva,
Még nem jött meg a visszhangja, reám hagyatkozva.
Amíg várom, tárgyi bizonyítékokat gyűjtök,
Jövőnek menteni, faluról-falura űztök.

Barcaság, aki itt él annak vagy aranyketrec,
Nyers szöveted hasítja, s fosztogatja lókupec.
Ezüst eső sistereg, évszakok áthaladnak,
Kézirataimban őszi szél vájkál, apadnak

Éveim, álmaim népviseletbe öltöznek,
Bölcsőket faragok, de kopjafához kötöznek
Az Istenek, s vallatnak a sárguló vén dombok,
S fenn az égen kigyúlnak a világítótornyok.

(Krizba, 2013. szeptember 1.)

1. Doniga Lenke:
   2020. február 20. 07:42

   Ez megerintett. Nagyra becsulom Seres Andrást es Szentirmai Juditot. Rengeteget tettek a csangokert. Nagyon meghatott a halala elozmenyei is.
   Ezzel a verssel arra „int”, hogy fogjak neki Seres András eletrajzahoz.
   Maganak kivanom, hogy legyen tovabbra is a csangok egyik „Vilagitotornya”.
   L.