Kiss Székely Zoltán: Magányosság hála-hátországa
Mint magányos lovas jő az este.
Harmatmegeste úton ballagok,
bánat érint engemet is. A restje!
Nem segít már a szertelen galopp.
Rég sírt sorok törnek fel belőlem,
könnyek csöppnyi csengői csengenek.
Apám szólít göcsörtös fenyőkben.
Talány-utam idegenbe vezet.
Futnék tán, gondjaim elengedve.
Magam faragom kopjafáimat.
Kiszáradva is tovább repedne
tört kopjafám, a múló gondolat.
Egyszerű értelmiségi lennék,
erdélyi. Ha vagyok egyáltalán.
Őseim Erdélyt kínnal szerették.
Csak ők tudták szeretni igazán.
Vannak vétkek és vannak remények.
Belémivódtak utam terhei.
Magány-máglyámon lassan elégnek
hála-hátországom énekei.
2020.02.16.