A Szent-György utcából, hogy a Bulevárdra feljuss,
a Rákóczi-lépcsőn vezet az út.
A lépcső alján Petri üzlete,
az üzlet udvarán hajdan díszhaltenyészet csábított.
Iduka néni rokonáé volt. Onnan ismertem azt a fiút,
aki ’57 elején pisztolyt hagyott nálam,
amit a vén eperfa odvába rejtettem azt Ebháton,
tanácsára. Azóta rég szétmállott
az a budapesti műanyag vízipisztoly-csoda.

Jobbra az egykori Kántortanítónő-képző.
Itt tanult nagyanyám,
innen telepítették ki Debrecenbe őket
a református kollégiumba, az egész osztályt.
A román front elől, még az első világégéskor.

De kerülhetsz a Palás-közön is,
ahol a nép özönlött a Szent-György térre
a Fejedelem megválasztásakor.

Aztán a kaptató tetején, a fasor
négyes oszlopsora alatt, ott áll őmaga.
Bronzba merevítette az idő. Rámkérdez:
– Hazajöttél végre, fiam!?

A csonttollú madarak pillanatra elnémulnak
a keleti ostorfák csupasz ágai közt.

Itthon vagyok.

2015. január 18.