Ősbemutató volt Bukarestben, a Nemzeti Színházban. Stela Giurgeanu darabját láthattuk, a Matilda és a sírásók című drámát, amelyet tavaly az év legjobb színműveként díjazott az UNITER. Jó dolog, hogy a Bukaresti Nemzeti Színház bemutatja az Országos Színházi Szövetség által nagyra értékelt művet. Csupán az a baj, hogy az előadás rendezőjének, Mircea Rusunak valójában még nincs rálátása a darabra.
Hagyja, hogy a főszereplők – három valódi színésznő, három erőteljes egyéniség – a darabtól függetlenül, leplezetlenül adják elő saját magukat, és az előadás valójában csupán az ő szereplésükről szól, a darab igazi értékével nem ismerkedhetünk meg, ahhoz arra van szükség, hogy otthon nyugodtan elolvassuk. És azután esetleg reménykedhetünk, hogy majd ennek a színműnek is lesz egy elhivatott megszólaltatója, aki a nagyszerű színésznőket végül is drámai helyzetbe hozza. Mert igazán érdemes lenne megpróbálni ezt.
Mindhárom nőnek sírásó volt a férje. És tulajdonképpen ezek a brutális, durva férfiak a saját sírjukat ásták meg. A hölgyek – bár mélyen hallgatnak róla – másvilágra küldték az őket kínzó férfiakat. Mi a harmadik férj halála után ülhettünk be a nézőtérre. A hullát a ház hátsó szobájában rejtették el, majd ezután a hölgyek felköltöztek a ház lapos tetejére, mondván, hogy a lakást fertőtleníteni kellett a hangyák ellen, és olyan erős rovarirtót használtak, amitől az ember élete is veszélybe kerül. Így akarták eltitkolni az újabb gyilkosságot.
A rendezőnek végül is volt egy jó ötlete. Koporsókat helyezett el a háztetőn, és a hölgyek azokban aludtak – jelezvén ezáltal a vég közeledtét. A néző jó néven vette ezt a játékot és az előadás kezdetén felszabadultan kacarászott, amikor az egyik asszony aludni tért az egyik koporsóba, és gondosan betakarózott… A koporsók jelenléte és használata sohasem vált tragikussá, halvány ironikus tónust adott az előadásnak, és egy kevés rálátást.
Az egyik hölgy meg akarta akadályozni, hogy a lánya, Matilda férjhez menjen. Azt szerette volna, ha legalább ő, a gyermeke, e gyönyörű szép fiatal nő megőrzi függetlenségét és nem szolgáltatja ki magát egy férfinak, aki – mint minden férj – kezdetben jó és kedves, csak később válik brutális sírásóvá. Ezért a vőlegény kezébe nyomta a kulcsot és beengedte a lakásba – hadd találja meg a hullát, és legyen vége a vőlegénykedésnek. De nem érte el a célját, mert a fiatalember azonnal elvitte a lányt, hogy ne kelljen – a háztetőn – élnie. Érdekes befejezés.
Bár lehet, hogy a férjeiket megölő hölgyek súlyosabb büntetést érdemelnének. Csak hát az élet folytatódik, a bajok ismétlődnek, és ilyen körülmények között ugyan mit ér a büntetés? Valami egyebet kellene kitalálni. Erre biztat a darab.

Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, 2020. február 19. Vélemény-rovat