Ősz volt, késő ősz, a piac tele zöldséggel.
Két termetes asszony árult, az egyik kérdezett, a másik figyelte a piaci eseményeket.

Egy idős asszony állt meg a zöld hegyek előtt, aki közelebb volt a százhoz, mint a kilencvenhez.
– Ezekre kell legjobban vigyázni, pénzük nincs, de lopni, azt tudnak – mondta a figyelő asszony.

– Mit tetszik parancsolni?
– Kaprot vennék, lelkem, kaprot. De csak három szálat, mert egyedül élek, volt fiam is, de ő ott maradt a Donnál…
A figyelő asszony halkan azt mondta a másiknak, na, ezt figyeld meg, ez sem mai csirke…
Elnéztem ezt a nem mai csirkét, egyik kezében néhány apró, sárga pénz koccant, a másikban a harmadik szál kaprot szorongatta.
Amikor fizetni akart, a termetes asszony ennyit mondott:
– Ez nem üti!
– Nem üti?
– Nem, mert a kapor drága. Ki is van írva, hogy mennyi…
– Akkor most mi legyen, mert nekem több pénzem nincs, mondta a nem mai csirke.
– Mindenre van megoldás ebben az életben, most például az, hogy ezt a harmadik szálat szépen visszateszi oda, ahonnan elvette, – mondta a termetes asszony, olyan hangsúllyal, mint aki a világ legnehezebb kérdését oldotta volna meg.

Forrás: szerző Facebook oldala

1. Gergely Tamás:
   2020. február 22. 05:39

   Ez is jó írás