Titkos megfigyelők szerint a fák is buzgón kommunikálnak egymás közt, méghozzá szervezetten és rendszer szerint. Szakértők állítják, egy német erdész, bizonyos Peter Wohlleben  sikerkönyvet is írt a tárgyban (A fák titkos élete, 2016), miszerint a fák, a többé-kevésbé összefüggő erdőségek kiterjedt véd- és dacszövetségben élnek, amivel túltesznek akár az emberi klikkszellemen is! De én most csak egyetlen verset hozok fel az elmélet védelmében, szerzője Salamon László (két világháború közötti erdélyi költő, akit hamarosan bemutatunk majd a Költők az árnyékos oldalról c. rovatunkban):

A FÁK BESZÉLGETÉSE

Susogva és díszben hajladozva
beszélnek egymással a fák,
már milljó éve így magyarázzák
a létezés tanát.

Titkokat súgnak egymás fülébe,
miket ők se értenek,
de kizöldül az izgalom rajtuk,
míg felém intenek.

Lombjaik az egekre nevetnek,
ámde a gyökerük: titok,
és beszédjüket meg nem zavarja
emberi könny és szitok.

Nőni vágynak; tán erről beszélnek,
az egekig felnőni, de
ugyanaz a törvény tiltja nékik,
mely az embert húzza le.

Susogva és díszben hajladozva
beszélnek elmélyülten ők,
és beszédjüket némán megértik
az értő temetők.

(In: Ember, hol vagy? Cserépfalvi/Kriterion, 1944/1980)