176. nap – február 23.

Dzsammu városában vagyok, Dzsammu és Kasmír állam félmillió lakosú téli fővárosában. Ez a táj lényegesen zöldebb, fásabb, mint a vidékek, ahol korábban haladtam. Tisztább is, aminek a fő oka az alacsonyabb népsűrűség lehet. Itt már a nagyobb vízfolyások folyónak tűnnek a víztisztaság alapján, nem pedig csatornának, mint oly sok, Pandzsáb és Hariána államokban. Hosszú hónapok óta tart a száraz évszak, a legtöbb folyó vízhozama minimális, alig csordogál egy kis víz bennük, sok meder pedig teljesen száraz.

Műemlék jellegű ház Dzsammuban

Nem csak a természeti táj más errefelé. Egyre kevesebb a színes turbános férfi, s megritkultak a fehér kupolás szikh templomok is, ellenben egyre több a cifra hindu szentély. Dzsammuban már elég sok muszlimot is lehet látni, bár itt még a hinduk vannak elsöprő többségben. A nyelv is más, a többség a dogrit beszéli.
Pár nappal korábban, Kátuában mondta valaki, hogy Kasmírban látok majd európai kinézetű nőket, s értelemszerűen férfiakat is, tettem hozzá magamban. Ha az európai jelleg alatt a bőrszínt értjük, igaza volt. Mostanáig egyetlen fehér bőrű indiaival találkoztam, de ő egyértelműen albínó volt. Dzsammuban jópár kifejezetten fehér bőrű nőre figyeltem fel, öltözetük alapján a többség muszlimnak tűnt, volt olyan is, akin határozottan látszottak a mongoloid vonások. Furcsamód, fehér bőrű férfit alig egyet-kettőt láttam. Észak-nyugat India általam eddig bejárt vidékein az emberek bőrszíne a barna legkülönfélébb árnyalatainak széles skáláján mozog, attól kezdve, amit Európában kreolnak nevezünk, az egészen sötét barnáig. Dél-Indiában a helyiek mind sötét bőrszínűek, mondta egy Delhi-i ismerősöm, ezért kisebbrendűségi komplexusuk van a világosabb északiakkal szemben, azt gondolván, hogy azok lenézik őket, pedig ez nem igaz. Nagyon szép volna, ha így lenne, de vannak kétségeim.
Bár van indiai telefonkártyám, mióta átléptem Dzsammu és Kasmír határát megnehezült a kommunikáció. Nemzetbiztonsági okokból az indiai kormány helyi szinten korlátozza az internethasználatot, kizárólag wifi van, szélessávú internet pedig csak bankokban. Telefonálni kizárólag előfizetéses kártyával lehet, nekem pedig feltöltőkártyám van. Benzinkutaknál és éttermekben általában nincs wifi, ezért, ha kommunikálni akarok a külvilággal, olyan helyen kell megszállnom, amely internet hozzáférést biztosít, ezek pedig a drágább szállodák. Akadnak viszonylag olcsó hotelek is, ahol van wifi, de lehet, hogy annak a sebessége a 90-es évek szintjét idézi, illetve, hogy gyakorlatilag egyáltalán nem működik, mindkét változatot megtapasztaltam. (Pengő Zoltán, Maszol.ro)