Ma már a meteorológusok (vagy inkább időjósok?) sem vonják kétségbe, hogy általában télen szokott a leghidegebb lenni. Ezt a szakemberek sokáig vitatták, de a meteorológusok (vagy inkább az időjósok?) vezetősége nemrégiben kimondotta, hogy a mi éghajlatunk alatt a tél minősül a leghidegebb évszaknak – és ez az álláspont most már határozat rangjára emelkedett. Mindenesetre hálásak lehetünk a vezető meteorológusoknak, hogy a vitatott kérdést körültekintéssel és a nagyközönség számára kielégítő módon oldották meg.
A szakemberek álláspontját nemcsak az érvek és ellenérvek alakították ki, hanem a hagyomány is.
Hogy mennyire helyesen jártak el a meteorológia vezető személyiségei, azt számos, múltból vett példa is bizonyítja.
Jellemző eset volt az 1585. január tizenkettediki tünemény, amikor Nagytyúkod helység városbírája beszédet mondott a polgárokhoz, s csizmája úgy odafagyott a városháza lépcsőjére, hogy őt csak a tanács négy tagja tudta kihúzni belőle, a legnagyobb erőfeszítéssel. Maga a csizma február 21-ig volt a lépcsőhöz fagyva, amikor is az idő megenyhült, és a város egyik polgárának sikerült a lábbelit ellopnia.
Hasonló kemény téli időjárás volt 1618 első hónapjaiban: az akkori leírások szerint úgy összefagytak a kalendárium lapjai, hogy a lakók nem tudtak lapozni benne, és így még márciusban is azt hitték, január van. Miután a lapok felengedtek, egyszerre tartották meg az összes elmaradt névnapokat, de még mindig olyan hideg volt. hogy névnap járás közben kilenc Sándor, öt József és tizenegy Benedek fagyott meg. Reá három évre – szintén január hónapban – egyfolytában olyan sűrűn esett a hó, hogy hiába harangoztak, a hóesés teljes egészében elnyelte a harangszót. Ezért leváltották a hanagozót, de utódja se járt másképpen. A hónap folyamán öt harangozót bocsátottak el, mígnem a kántor tett próbát, de látván az eredménytelenséget, mérgesen elkiáltotta magát a toronyból: „Hogy az az ördögadta teringettéjét a seprűre való Kurafia ebanyjának.” A kántor szerencsétlenségére éppen akkor állt el a hóesés: a káromlást az egész falu meghallotta és így a harangozók után a kántort is kiseprűzték hivatalából.
Más alkalommal olyan hídeg volt január végén, hogy az iparos legények megfigyelése szerint január harmincadika és harmincegyedike teljesen lefagyott – és a megmaradt január huszonkilencedikén követelték a havi bérüket. Minthogy a mester nem akart fizetni, az ügy a bíró elé került, aki – miután kapott egy akó bort a legények pártfogóitól – visszaemlékezett arra, hogy január végénn valóban szokatlanul hideg volt, és összehúzódtak a napok.
De ha a januári jeges időjárásra keresünk példát, nem kell annyira visszamennünk a történelemben.
Például velem is előfordult, hogy 200 lejt tettem a pénztárcámba, és kimentem a nagy hidegben a piacra.
Mikor a piacon előveszem a pénzt, kiderült, hogy két ötlejes volt nálam, mert a rendkívüli hideg hatására a bankó megfagyott, és összehúzódott. Azóta is melengetem a két ötlejest. hátha kiengednek, és felveszik előző térfogatukat.
De a januári hideg a kép- és szoborkiállításokon is nemegyszer érezteti hatását. A szobrok igyekeznek visszabújni a kőbe, a képek pedig deformálódnak – arcuk lila, az orruk vörös lesz, ha egyáltalán felismerhetők.
Színházban is éreztem már a január zordságát. A színészek elgémberedetten. botlábon jártak, jegesen beszéltek, és a taps is belefagyott a levegőbe. Egyedül a súgó érezte jól magát fűtött kuckójában; mindenki mást majd megvett az isten hidege.