A vadász monológja

Minden valamirevaló erdészben lakozik egy kicsi vadászszenvedély. Az pedig tudnivaló, hogy a vadászféle szeret hosszadalmasan mesélni. Van úgy, bejövök a havasokból, leülök a nehéz asztalok mellé, belekezdek valami csakugyan megtörtént eseménybe, s egyszer csak azt veszem észre, figyelnek, figyelnek, de mintha mesére figyelnének, nem igaz történetre, mosolyognak, nem hiszik amit mondok, gondolják magukban: megint kitalált valamit ez a Majorán Jóska.

Pedig énnálam kevés a kitalálás, nem is érdemes, hogy ilyesmin törjem a fejem. Sok minden megesik a nagy erdőkben, ha ott él az ember éjjel-nappal. Különösen ilyen végtelen erdőkben, mint ez a tölgyesi. Ne higgye senki, hogy az erdész élete egyszerű, veszi a puskát s a hátizsákot, nekivág a hegynek, ha elfárad, leül, ha megéhezik, kibontja hátizsákját, ha megunja a menést, visszafordul. Énnekem például ezer hektár erdőm van, ennyit bíztak reám. Ebben a megbízatásban benne van a fák gondozása, csemeték ültetése, fiatalítás, benne van az itt található vadak számbavétele, télen az etetése, még sót is viszünk nekik, cipeljük a nehéz sót, mert ez is benne van a mesterségben, ezenkívül cserkészutakat kell építeni az erdőben, hogy könnyen eljuthasson az ember mindenfelé. Ezekről nincs mit mesélni, szimpla feladat az egész, el kell végezni. A mesélnivaló dolgok a vadak selejtezésénél kezdődnek, vagy ott, amikor farkaslesre megyünk, vagy várjuk a medvét. Olyankor van, amiről beszélni. A farkasles olyan, mint egy izgalmas televíziós program… Van az a lyuk a fára épített, piciny bódé falán: azt nevezzük mi tévének. Ezen a kis ablakon sokszor hajnalokig figyelem a vadak játszadozását, a sokféle viselkedést, mert nem mindig jön a farkas, a medve. El is felejtkezem a farkasról, annyi a gyönyörű őzikejáték; hát még a sokféle madár, s azoknak énekei, vagy a nyulak hancúrozása… Néha mesélek, mondom az igaz történeteket, s egyszer csak azt veszem észre, mosolyog a hallgatóság… Megint kitalált valamit ez a Majorán Jóska…

Forrás: Új Élet, 1975/8. szám