Saját lelkiállapotát Vadmalac színekben képzelte el. Talán mert éppen virrasztott, s nem akart zavarni a lámpagyújtással, vagy mert benne egy festő veszett el.
Szóval az alapot, tónust, gondolatot előbb vörösnek képzelte el. Balról indult, és a felület kétharmadát betöltötte, hiába próbálta Vadmalac visszaszorítani, nem ment. A többi színnek, a megelégedés, az élet iránti kíváncsiság, boldogság színeinek kisebb-nagyobb pettyek maradtak – a képzeletbeli vászon keleti szélén.
A piros nyilván a sors keze volt, ami nem Vadmalactól függött.
Viszont túl oldott, ha erőteljes is.
”Megkeserítette az életed”, próbálta a szín átfestésére ösztökélni önmagát. Módosított hát: vörös helyett feketét választott. A sötétszürke árnyalatait.
Azok viszont a borús éjszakát adták ki együtt. Hatásukra vissza is aludt.

Forrás: Lenolaj.hu