Január végén jönnek le a hegyekből a farkasok; falkákba verődnek, és akit csak tudnak, megesznek.
A közhiedelem szerint az egyik elhagyatott zöldségesboltba is farkasok hatoltak be. és megették a szárított spenótot meg a kőkemény céklát, ami már a kutyának se kellett.
Az üzletfelelőst a főnöke ette meg – akit egyébként szintén Farkasnak hívnak.
Gyerekkoromban több embert ettek meg a farkasok, mint manapság, ami azt mutatja, hogy itt-ott ők is olvasnak vagy esznek fölvilágosító cikkeket a korszerű táplálkozásról. Régen főleg a távolsági autóbuszokat követték, és ahogy a motor akadozott vagy dögledezni kezdett, máris ott termettek az ordasok, s mire a kocsi megállt, meg volt nekik terítve vacsorára. Megették az egész utazóközönséget, előbb az első sort, aztán a másodikat, legvégül pedig a sofőrt, aki káromkodott, és kurblival derekasan védekezett. Evvel volt összefüggésben, hogy régen nem is nagyon jártak távolsági autóbuszok, és amennyiben jártak, azokon civakodós, rágós, ehetetlen sofőröket alkalmaztak. Ezért a szabadságos katonának akkoriban gyalog kellett hazamennie; így ő lett a farkasok számára a tésztaféle. Rendszerint csak a bakancsát hagyták meg belőle, mint a tortából a gyertyát, de a gombjait, a ruháját, a sapkáját meglakmározták, hogy félrevezessék a nyomozó hatóságot. Ha a hóban, az erdőben elhagyott bakancsot találtak, arról nem is tudták kivizsgálni, hogy kié volt, csak annyit lehetett megállapítani, hogy a farkasok a ludasok.
Tudomásom szerint a farkasok egyszer egy ügyvédet is megettek, mert az emberek az erdőben találtak egy fél férfi hócipőt; márpedig az ügyvédek jártak hócipőben akkoriban. Később arra terelődött a gyanú, hogy csak az ügyvéd egyik felét ették meg, mert az ügyvédeknek állandóan volt egy pörös felük, akit védtek, vagy akivel pörlekedtek. De hogy az ügyvéd melyik felével művelték az ordasok ezt a gyalázatosságot, azt csak a bíróság tudta volna megállapítani. Ahhoz viszont be kellett volna mennie az ügyvéd másik felének a törvényszékre – a másik fél férfi hócipővel. Így aztán az egész farkas kontra ügyvéd pör abbamaradt. Talán még ennél is szerencsétlenebb esemény volt az, amikor 1930 szilveszterén két kéményseprő átment szerencsét kívánni Botfejről Tagadóra, egy malaccal meg egy létrával.
A falu határában fogadták őket a farkasok; akkor a kéményseprők elengedték a malacot, hátha az szerencsét hozna. De mélységesen tévedtek, mert az ordas nép inkább közeledett, mire a két kéményseprő a fának támasztotta a létrát, és fölmászott. Az első nehezebb volt, alatta letört az ág. Ő volt a szerencsésebb, mert a másik fönt gubbasztott, amíg lent a farkasok várták, hogy megfagyjon. Ami hajnalban be is következett Ekkor a második kéményseprő is leesett, mint az érett szilva, ez ezért volt az, hogy a következő évben sem Botfejnek, sem Tagadónak nem volt kéményseprője, csak egy helyettes kéményseprő kotorta úgy-ahogy a kéményt.
De én magam is ismertem egy muzsikus cigányt, akire az ordasok alaposan ráijesztettek. Vele az történt, hogy éjfél után jött haza egy szomszéd falusi lakodalomból: ekkor támadták meg a farkasok. Erre ő elővette a hegedűjét, húzta a nótát, az ordas nép pedig énekelt melléje; de ahogy abbahagyta, rögtön meg akarták enni. Akkor ő tovább húzta, a farkasok tovább danoltak, amíg megvirradt. És a prímás megmenekült.
De attól kezdve akármilyen nótát próbált játszani, olyan volt az. mint mikor a farkasoknak húzta. Úgy is hívták: „a farkasok hegedűse”, és csak olyankor invitálták meg a mulatozók, ha vonítani akartak.