Túl könnyű rímet találni, pedig
nem a rímekről van szó, csak a
halál ritmusáról, és főleg a kíméletlenség közömbösségéről,
ahogy elvesztek milliók egy eszme miatt,
a dédnagyapámék például megúszták a Duna-csatornát és a börtönöket,
csak az életük ment rá az egészre,
az a nehezen felépített,
amiről úgysem tudjuk mindig, mire jó,
de azért ragaszkodunk hozzá,
mert akadt, akinek a szemében tűz lobogott,
míg a másokéban az aljasság és a nyervágy,
de mindannyian öltek, sok eszmében pácolt tömeggyilkos,
úgyhogy én azt mondom, legalább addig óvakodjunk az ordasoktól,
amíg úgy tűnik, hogy élünk, és senki nem kényszerít,
hogy megöljük a másik embert,
ne hasonlítsunk azokhoz, akiket
tiszta szívből és érdek nélkül szidunk.