181. nap – február 28.

Dzsammuból szárazföldön eljutni Srinagárba kihívás, akkor is, ha nem gyalogszerrel megy az ember. A közel 300 kilométeres utat a városi terepjáró, amelyben rajtam kívül öten utaztak, plusz a sofőr, kerek kilenc óra alatt tette meg, többször éreztem úgy, hogy sosem fogunk már megérkezni. A magas, meredek hegyoldalakon kanyargó országút kétharmada kifogástalan minőségű. Sajnos, a fennmaradó egyharmad olyan állapotban lehet, mint az utolsó angol alkirály távozásakor, ami 73 éve történt, ráadásul olyan szűk, hogy két autóbusz éppen csak elfér egymás mellett, emiatt gyakoriak a dugók. Az út nagyon látványos, azonban tériszonyosoknak nem feltétlenül ajánlott. Sajnos nekem tériszonyom van.

Forgalmi dugó a kasmíri országúton

Új tájegységhez új vallás és új nyelv dukál Indiában, ami Kasmírra is érvényes. Már Dzsammu régió északi részén több a mecset, mint a hindu templom, az utcákon a gyakran bajusztalan, hosszú szakállas muszlim férfiak és a fejkendős nők vannak többségben. Kasmírban aztán szinte kizárólag muszlimokból áll a lakosság, a korábban itt élő kasmíri panditoknak nevezett hindu kisebbséget elüldözték az iszlamista szélsőségesek. A helyiek anyanyelve a kasmíri. Az építészeti stílus is más, a lapos tetős épületek helyett itt kizárólag sátortetős házak vannak, a hó miatt. Utam során jártam már olyan vidéken, Kurdisztánban, ahol szeparatista fegyveres szervezet harcol a kormányerők ellen, azonban Kasmírhoz képest Kelet-Törökország demilitarizált övezetnek tűnik. Egyik útitársam szerint a világon Kasmírban a legnagyobb az adott területen állomásozó fegyveres erők aránya a helyi lakossághoz képest. Nem tudom leellenőrizni ennek az állításnak a hitelességét, de elképzelhetőnek tartom, döbbenetes szintű a katonai jelenlét. A főút mentén 300-400 méterenként áll egy rohamsisakos, géppisztolyos katona, sok a megerősített megfigyelőpont, egymást érik a csapatszállító járművek. Bennünket nem állítottak meg, kizárólag annál az ellenőrzőpontnál kellett megszakítsuk az utunkat, ahol a Kasmírba érkező külföldieket veszik nyilvántartásba. A nyilvántartásba vétel kétperces, banális formalitás volt, sokkal egyszerűbb, mint a bejelentkezés a dzsammui szállásomra. Mikor ez utóbbira megérkeztem, egy 33 pontból álló formanyomtatványt kellett kitöltenem, egy nyilvántartási naplót aláírnom, s természetesen az útlevelemet is beszkennelték. Kasmír határán csak a nevemet és az útlevélszámomat írták be golyóstollal egy nagy füzetbe. Gondolom, kilépéskor is bevezetik majd az adataimat egy hasonló füzetbe, melyeket év vagy hónap végén összehasonlítanak a hatóságok, leellenőrizendő, megvan-e hiánytalanul az összes turista.
Kőrösi Csoma Sándor 1822. április 17-én érkezett meg Srinagárba, 26 nappal azután, hogy elindult Lahorból. Napi átlagban körülbelül 20 kilométert tett meg, ami hatalmas teljesítmény, figyelembe véve, hogy akkor már több mint két éve volt úton, közel 7 000 kilométer volt mögötte. (Pengő Zoltán, Maszol.ro)