Házi szanatórium

Leveti kabátját az ember, s nagyokat szippant a trópusi levegőből. Csönd van. Csupán egy villanyhajtású légszivattyú kattog komótosan, mint valami régi falióra. Húsz éve egyfolytában működik ez a gépezet, nyomja a levegőt a halaknak. Sok ezer halnak. Nyolcvan fajta színes, cifra szárnyú halnak.
Nyári konyha, fészer lehetett ez az épület az udvar sarkában. Azt mondja Farkas Zoltán bácsi: ez az ő szanatóriuma.

— Ezerkilencszáznegyvennyolcban kaptam az első halat,csináltam neki akváriumot. Mester voltam itt, Marosvásárhelyen a Textilában; munka után megnéztem, él-e még a kicsi hal… Ideges voltam abban az időben, megviselt a hadifogság; csak egy rossz szó kellett, már robbant szét a fejem. Ez a kicsi hal. az ő vidám úszkálásával, kecses mozgásával mindig megnyugtatott. Szereztem neki társakat. Nemsokára minden ablakunk tele volt akváriummal. Az asszony haragudott, ki akarta dobni az egészet. De látta, jót tesz nekem, ha a halakkal bíbelődöm, elnézte a mániámat. Később kiköltöztettem a halaimat ide, lassan megsokasodtak az edények, mérőeszközök, gépek, csövek, virágok, növények. Amikor itt vagyok köröttük, észre sem veszem, hogy telik az idő. Maholnap harminc éve. hogy minden szabad időmet a halaimmal töltöm. Nyaranta elutazom a deltába, hozok egy rakomány bolhát a halaknak, ez az én legszebb kirándulásom. Ezzel a rakomány vízibolhával működik az én házi szanatóriumom. Mert így kell hogy nevezzem ezt a házikót, ahol a halaim vannak: szanatórium. Az én nyugodtságomat ma már megzavarni lehetetlen. Nekik köszönhetem: a halaimnak. Leülök az üveg elé, s órákig el tudom nézni a halak játékát. Ismerem mindnek a szokását, mániáját. Nyertem versenyeket is velük, de a legfontosabb, amit nyertem, az a nyugalmam. Hatvannyolc éves vagyok, csak azt szeretném még megérni, hogy a halakról írott könyvem megjelenjék. Szeretném, mondom; várok is türelmesen. Hiszen az egyik legnyugodtabb ember én vagyok…

Forrás: Új Élet, 1975/12. szám