Én már úgy vagyok Elekes Frici szövegeivel, hogy számomra olyanok, mintha szorosan az életemhez tartoznának. Éppen akkor zajlott-zajongott az én életem is, amikor azok keletkeztek, ugyanazt a levegőt (nem egyszer ugyanazt a szivart) szívtuk Elekessel, sok bennünk az egyezés, de azért vitáztunk is eleget, ahogy az a közös bárkában ülőkhöz természetesen illik. Hanem azért most mégsem vitázni akarok Elekes Ferivel, hiszen ő már túl van a nyolcvanon, ma kereken 85, nekem viszont még ágaskodnom kell egy csöppet, hogy utolérjem, de a mai születésnapját jó alkalomnak tartom arra, hogy elmondjam, milyen felköszöntőt álmodtam neki kora hajnalban a mai napra.
Egyszerű, mint a pofoncsapás: álmomban kinyitottam a számítógépet, felkerestem a Magyar Elektronikus Könyvtár, a MEK honlapját, ott pedig előhívtam Elekes Ferenc Jöttem, hogy lássalak című virtuális verskötetét, amit annak idején szerencsém volt gondozni nagy szeretettel, találomra felütöttem valahol, s az alábbi három versénél állt meg szabálytalan érdeklődésem. Azt mondtam magamban, ezek legyenek szívbéli köszöntő soraim, kívánságaim hordozói. Három Elekes-vers, miket megannyiszor szívesen olvasok el és gyönyörködöm bennük, ahogy az alkonyatra szokott pillantani a búcsúzó kedvű ember. És közben arra gondolok: az Isten éltessen bennünket, Frici! Ma viszont főként Téged…
Hát ezt álmodtam a számodra, mára virradólag…
Aztán felébredtem, s a versekhez még hozzácsaptam egy számomra igen kedves önvallomásodat – de arról beszéljenek immár a Te szavaid…

2020. március 4.

1. elekes ferenc:
   2020. március 4. 09:08

   Gáborom,
   ha most azt írom ide, hogy köszönöm, az egy nagy semmi. Ahhoz képest, hogy együtt éltük le jó darabot az életünkből és mindig jó szívvel gondolok rád! Ez pedig már nem semmi!