Már megint vijjog a mentő. Vagy a tűzoltókonvoj. Vagy mindkettő. Ebben máris nagyváros vagyunk. Amiben mégsem, hogy a szomszédság kutyái s a miénk nyújtott nyakkal orgonál. A kutyák még nem szokták meg, amit mi igen, a csúcsnapokon négyszer-ötször is felhangzó szirénázást. Ők még szombatfalviak, mi pedig, már csak az uniós határtalanság okán is, világpolgárok vagyunk. A megállapítás érzelmes oka önmagunk túlbecsülése, ezt is jó tudni. S két vijjogás között a helikopter működik. Itt is világos az összefüggés: előbb a tetthelyről, a baleseti helyszínről kórházba kerül az áldozat, majd tekintettel állapotának súlyosságára a legközelebbi egyetemi központba, rendszerint Marosvásárhelyre viszik, ahhoz kell a helikopter. Az meg a tyúkok ellensége, amint kattogva-dörömbölve feltűnik, a baromfi rohan az egyre csupaszabb fák alá, a szín oltalmába, nehogy lecsapjon rá az alumíniumvércse, a kerozinölyv.
Ezek a hangok mind egy-egy tragédia háttérzörejei, napjaink fekete krónikája szerint kivétel nélkül egy-egy kitervelt, máskor szándéktalan bűnesettel vannak szinkronban.
– Ma nincs semmilyen „eveniment” – így hárította a sajtóérdeklődést a rendőrségi szóvivő. És holnap, holnapután se volt, ott ült Zöldfülű (máskor Néger) a szerkesztőségi íróasztalnál, azért annyit ő is megtanult már, hogy ha két hidacska és három áteresz épült közmunkával, egy másik faluban kórus-, a harmadikban kortárstalálkozó volt, abból még nem lehet megcsinálni a másnapi híreket. Illetve meg lehet, de az olyan is. Tudod-e, mi hiányzik innen? Egy kettős vagy hármas gyilkosság. Estére meg is lett, úgyhogy Zöldfülű, aki ráadásul még Néger is volt, megrettent. Megtört, nem is annyira a tények súlyától (mert a tények legalábbis tőle, sőt, mindenkitől teljesen függetlenek, a közvetlen szereplőket: a tettest és az áldozatot vagy áldozatokat leszámítva). Őt inkább a tragédia és jövendölésének százszázalékos szinkronja döbbentette meg, hogy életében akkor volt először és utoljára orákulum. Este megszólalt a szerkesztőségi telefon, egy gyergyói nagyközségből jött a hír, pont úgy, ahogyan felötlött benne még a délután. Manapság van „eveniment” bőven. Olyan sok, hogy a legfrissebb rendszerint a korábbiakat inflálja, akárcsak a pénz: minél többet nyomnak belőle, annál inkább veszíti értékét. Manapság egy fekete szenzáció legfönnebb három napig az. Százkilencvennél akadt ki a sebességmérő. Baltával, mint Raszkolnyikov. A Bűn és bűnhődés szenzáció volt Dosztojevszkij korában és a világirodalomban. Manapság nem lenne az. A bűn oknyomozó pszichológiáját minduntalan felülírja az ötperces krimik felszínessége, s az a fajta katarzis is elmarad, ami olykor nem csak az egyszemélyű elkövetőt, hanem a teljes társadalmat visszatartja egy következő bűntől. A helyzetek és történetek fogyasztói lettünk, fogyasztók, nem pedig moralisták és filozófusok. Bőrünk bánja.

1. Skandikamera:
   2020. március 5. 05:33

   „A bűn oknyomozó pszichológiáját minduntalan felülírja az ötperces krimik felszínessége, s az a fajta katarzis is elmarad, ami olykor nem csak az egyszemélyű elkövetőt, hanem a teljes társadalmat visszatartja egy következő bűntől.”

   Rémes egy mondat.

   :-)