PARASZTFURFANG

A hadnagy úr ifjú és bohó, szívesen mulat, ha kedélyes társaságba kerül, s ilyenkor nem ismer határt sem az ivásban, sem a költekezésben. Szóval társaságkedvelő, mulatós, vidám, jó fiú. Ha a jövedelme arányban állana úri passzióival — bizonyára nem kerülhetett volna ebbe a históriába…
Tegnap este a hadnagy ur pénzkészlete egy húszfilléresre olvadt le…Ő sem cselekedett másként, mint gavallér kollégái. Szidta a fukar kincstárt, gondolt házasságra —, este pedig, amikor éhezni kezdett, elküldte a legényeit a boltba a következő utasítással:
— Hozol heringet és kenyeret…Az üzletben az mondod, hogy magadnak veszed vacsorára…
A legény eltávozott, s amikor vagy jó félóra múlva előkerült, ugyancsak törülgette a száját.
— Nos?
Jelentem aláSsan hadnagy úrnak — teljesítettem a parancsot. Elmentem a boltba, kértem heringet és kenyeret, a magam részére …A kereskedő nem akart a csomagolással bíbelődni és belém diktálta, én pedig megettem …

Független Újság, 1909-05-16