A rezesbanda lelke

Amikor a parajdi főutcán végighaladt a bányászok rezesbandája, sok házban odaégett a vasárnapi ebéd. Fehér kötényes asszonyok szaladtak ki a kapuba, a gyermekek pedig csapatostul kísérték az ünnepi felvonulókat. Jó messzire elhaladt már a menetelő, muzsikáló sereg, csak a kürt, a dob s a réztányér hangját lehetett hallani, amikor azt mondta valaki: – Ennek a rezesbandának Kelemen Jóska a lelke…
Nem tudtam megállani, hogy a bányásznapi beszédek után meg ne kérdezzem Reisz Péter bányamérnöktől: tulajdonképpen ki ez a Kelemen Jóska… Így tudtam meg, hogy „a rezesbanda lelke”, Kelemen Jóska nem csupán kiváló zenész, hanem – elsősorban – száznyolcvan bányász irányitója, vezetője. Mert ő a bányamester.
Persze, nincs abban semmi rendkívüli, ha valaki bányamester. Az viszont sokatmondó, hogy ez a bányamester különösképp kiérdemelte a falujabéli bányászok tiszteletét és megbecsülését. Ugyanis a közmondást jól ismerjük, mely szerint nem könnyű prófétának lenni…
Kelemen Jóska becsületet szerzett magának otthon, Parajdon, lent, a bányában – s abban a rezesbandában is, amelynek tulajdonképpen ő a lelke… És különben is: jó érzés lehet szépen fújni a kürtöt egy rezesbandában, s tudni: ennek az együttesnek minden tagja bányász…

Forrás: Új Élet, 1975/18. szám